2024. május 7. - Gizella
Lássuk be: ebben az országban még néhány A4-es papírlap leadása is súlyos gubancok okozója lehet. Lehet, a jövőben miniszterek vagyonbevallását is söralátét-méretűre kéne zsugorítania Orbán Viktor nemzetmentő csapatának? Vagy jöjjön a nyilvános kivégzés?
2010. június 30. szerda 15:49 - Nagy András
Az Orbán-kormány azon tárcavezetőinek, akik az országgyűlésnek nem tagjai, kedd éjfélig kellett leadniuk vagyonnyilatkozatunkat. (Akik igen, már korábban közzétették anyagi helyzetüket.) Ebben a buliban négyen, Pintér Sándor belügy-, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás-, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési-, valamint Martonyi János külügyminiszter voltak érintettek.

Fellegi bt.
Fellegi Tamásnak vagyonnyilatkozata szerint Szentendrén három ingatlana van: felerészben tulajdonosa egy 215 négyzetméteres családi háznak és két lakásnak. A miniszternek van egy Volvo S80-as típusú autója, amelyet 2007-ben vásárolt. Értékpapírban elhelyezett megtakarításai és egyéb befektetései között sorolt fel egy 44,8 millió forintos és egy 387 ezer eurós befektetést, valamint egy 570 ezer forintos és egy hétezer eurós évi díjbefizetésű életbiztosítást. Mindez nagyságrendileg 150 millió forint. A mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó pénzintézeti számlakövetelése összesen mintegy kilencmillió forint. Fellegi Tamás felerészben tulajdonos egy betéti társaságban. Miniszteri fizetése 1,1 millió forint.
MTI
Kezdjük a legsúlyosabb hibával, vagyis azzal, hogy utóbbinak nemes egyszerűséggel nem sikerült időben eljuttatnia kommünikéjét a bevallásokat gyűjtő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak. Martonyi bevallása végül szerda reggel vált elérhetővé a tárca honlapján.

Anyagából kiderül, hogy részben vagy egészben összesen öt ingatlan, két személyautó, különböző szőnyegek, bútorok, festmények, ezüst és porcelántárgyak felett rendelkezik, ezen kívül 80 millió forint értékű részvénnyel és 40 millió forintnyi befektetési jeggyel, valamint 50 milliót érő takarékbetétkönyvvel is bír.

De nem ez a lényeg, hanem az, hogy egy magas rangú állami vezető, - legyen bármilyen elfoglalt is – hogy engedhet meg magának egy ilyen bakit. Bakit mondunk, ám írhatnánk súlyos mulasztást is, hiszen a miniszterséggel járó felelősség nemcsak (különben jogosan) magas honoráriummal, hanem a törvényes példamutatás (ugyancsak jogos) igényével is jár.

Nyilvános kivégzés?

Az ellenzéki szocialisták persze (ezúttal szintén joggal) azonnal a Martonyi-féle malőrre vetődtek, hogy a nyári politikai uborkaszezon küszöbén talán egy utolsó fügét mutassanak a hatalomnak. „A késés tény és csak arra hívnám fel a figyelmet, hogyha korábban, az MSZP-kormányok idején történt volna ilyesmi, akkor az akkori ellenzék valószínűleg nyilvános kivégzést követelt volna a Kossuth téren.” Mindezt szóvivőjük, Nyakó István közölte a Magyar Távirati Irodával szerda délben.

Amely kis idő elteltével már következő nemzeti erőforrás minisztériumi közleményt tette közzé: Réthelyi Miklós miniszternek nem 12,6 millió forint hiteltartozása van, hanem ellenkezőleg: 12,6 millió forint megtakarítással rendelkezik forintban és devizában, hiteltartozása pedig egyáltalán nincs.

Totál hírfejetlenség

Tré és való, avagy királyi tévedések
Tény és való – hirdeti a Magyar Távirati Iroda szlogenje. Ezzel szemben – természetesen - a királyi hírügynökség sem tévedhetetlen. Egy hete sincs például, hogy hír adott arról, hogy Déri Balázs, a HírExtra korábbi főszerkesztője lesz az MSZP sajtófőnöke. Déri ugyanakkor nem sajtófőnöke, hanem kommunikációs igazgatója lesz a szocialistáknak. 24 órája sincs, hogy közölték: Larry King amerikai televíziós műsorvezető helyi idő szerint kedden bejelentette: 25 év után az ősszel abbahagyja a CNN hírtelevízió esti adásában sugárzott Larry King Life című showműsorát. A tévéslegenda negyedszázada futó produkcióját azonban nem Larry King Life-nak, hanem Larry King Live-nak hívták.
Jó-jó, Réthelyi nem siette el vagyonbevallása feltöltését, tegnap délután még nem volt elérhető az igazságügyi tárca honlapján. Ettől azonban még nem kellett volna ilyen csúnyán benézni az általa adott információkat. Ha benézte egyáltalán valaki, az ugyanakkor nem derül ki, mely médiumokra céloz a tárca. A távirati iroda legalábbis nem hibázott: „a mindenkori képviselői alapdíj hathavi összegét meghaladó pénzintézeti számlakövetelése összesen 12 millió 600 ezer forint. Köztartása, kölcsöne nincs a miniszternek – írta Réthelyivel összefüggésben.

Ettől függetlenül mostanra majd’ az összes MTI-vel élő hírportál lehozta a tárca helyreigazítását, vélhetően anélkül, hogy bármi fogalma lenne arról, ki és mikor adott hírt Réthelyi tucatmilliót is meghaladó tartozásáról. Tanulság? Lehet, Orbán Viktornak ideje elgondolkodnia, hogy az állampolgári adóbevallás egyszerűsítését célzó söralátétnyi méretű papiros ötletét a magas rangú állami alkalmazottak vagyonbevallására is kiterjessze. Hátha egy-két zűrzavarral kevesebb lesz az országban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását