2024. május 7. - Gizella

Siker, égés és sérülés - VB-összefoglaló

Unalmas meccs, kiállítás, színészkedés, kezezés, fékezetlen durvaság, sérülés és bírói dilettantizmus. Ezek voltak a főszereplők június 20-án. Meg néhány szép és szabálytalan gól. VB-összefoglaló.
2010. június 21. hétfő 07:49 - Gyülvészi András
Szlovákia - Paraguay: 0-2

Az első félidőben még focizott Paraguay. Szlovákia már ott sem. A meccs végéig egyetlen kapura tartó lövésük volt. Saláta Kornél játszott, de lecserélték. A mérkőzés finoman szólva felejthető volt, pedig Paraguay három csatárral játszott.

Vera a huszonnyolcadik percben szerezte meg a vezetést Paraguay válogatottjának, és úgy tűnt a szlovákok ráültek egygólos hátrányukra.

A második félidőben egy paraguayi helyzet, egy paraguayi gól, és semmi más. A találatot Riveros szerezte, miután a paraguayiak nem győzték egymást zavarni. Ez a mérkőzés, akár egy pornófilm tele ruhás párbeszédekkel: a sava-borsa hiányzott a produkciónak. Legalább vége lett, és újra kiderült: Paraguay erős csapat.

Olaszország - Új-Zéland: 1-1

Új-Zéland lelkesen kezdett és vezetést szerzett Smeltznek köszönhetően, aki nyilván hálás az olasz védelmi hibáért, még inkább gólpasszért, amit Cannavaro jegyez. A találat azért egy kicsit lesből született, de tényleg csak egy kicsit, a bíró például nem is vette észre.

A címvédő csapat még a szünet előtt egyenlített tizenegyesből. Ezután nem akaródzott tovább futballozni, az olaszok ráültek az eredményre, és az új-zélandiak sem akadékoskodtak.

A félidőben Marcello Lippi megpróbálta felpörgetni csapata játékot cserékkel: behozta Di Natalét és Camoranesit, de mindhiába. Az olaszok ötlettelenek maradtak, Új-Zéland pedig könnyen rombolhatott tovább. Ebből gondolom kiderült, hogy ez a meccs sem érdemelte ki a felejthetetlen minősítést.

Szörnyűséges szenvedést mutatott be a címvédő csapat. Értékelhető mozdulat alig akadt a részükről, talán Camoranesi játékidő végi lövését leszámítva, amit védett az amúgy kiválóan játszó Paston.

Itáliai szempontból óriási ciki az eredmény, de a harmónia kedvéért a bemutatott játék is.

Az f-csoportban nyitott maradt a küzdelem: még bárki tovább juthat, és bárki kieshet, akár az olaszok is.

Brazília - Elefántcsontpart: 3-1

Fabiano lőtt két gólt, és az elsőnél biztosan nem kezezett. Éles szögből hatalmas bomba. Egyébként szerinte a második találatánál sem kezezett (pedig de! kétszer!). Becsszó. A bíró is megkérdezte, és azt válaszolta, hogy nem történt semmi, a játékos meg sosem hazudik. Ezt leszámítva gyönyörű volt a találat, amit két átemelés előzött meg.

A harmadik gólt Elano szerezte Kaká beadásából a hatvankettedik percben, jó tíz méterről. Ez sem volt csúnya.

Üsd-vágd!

Elefántcsontpart szépítet Drogbának és az elalvó brazil védelemnek köszönhetően.
Szépek voltak a gólok, de megemlítendő Elefántcsontpart durva játéka. A folyamatos szurkálás valószínűleg nemcsak Dunga kapitánynak okozott fejfájást, hanem minden bizonnyal biztosítótársaságok tucatjai rágták az öklüket látva, ahogy az elefántcsontparti stoplik darálják a milliárdokra biztosított, szambalépéseken érlelődött, kifinomult brazil bokákat. Elano például súlyosnak tűnő sérülést szenvedett. Nem tudott lábra állni, lecserélte a kapitány.

A durvaság mellett még láthattunk színészkedést is. Tioté mellkasának egy kicsit odatartott a könyökével Kaká, mire az elefántcsontparti játékos az arcához kapva a földre rogyott. A dilettáns és túlságosan engedékeny bíró bevette, majd kiállította Kakát. Dungának nem lesz könnyű a kezdőcsapat-összeállítás a következő meccsre.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását