2024. május 9. - Gergely

Németország több mint 100 milliárddal szál be a segélycsomagba

Németország a tervek szerint 123 milliárd euróval vesz részt az euró védelmét célzó, az elmúlt hét végén elfogadott nemzetközi mentőcsomagban. Erről döntött rendkívüli ülésén a berlini kormány, amely kidolgozta az összesen 750 milliárd eurós mentőcsomagban való német szerepvállalásra vonatkozó törvénytervezetet.
2010. május 11. kedd 12:51 - HírExtra
Eszerint a német állam 123 milliárd eurós hitelre vállalna garanciát. A tervezet életbe lépéséhez azonban szükség van még a parlament jóváhagyására.

Elsősorban az ellenzéki pártok attól tartanak, hogy a német közreműködés a szóban forgó 123 milliárd eurónál jóval magasabb lehet.

Ennek lehetőségére egyébként a tervezet is utalt. Eszerint az összeg elérheti a 148 milliárd eurót is. A törvénytervezet szerint előreláthatatlan, illetve elutasíthatatlan igény esetén a garanciavállalás 20 százalékkal megemelkedhet, ehhez azonban szükség van a parlament költségvetési bizottságának jóváhagyására.

Források szerint ilyen eset állna elő akkor is, ha azok az országok nem vennének részt a hitelfolyósításban, amelyek az esetleges államcsőd elkerülése érdekében maguk is segélyre szorulnának.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását