2024. április 20. - Tivadar

2014-ben normálsi kulturális fővárosai lesznek az Uniónak

Véglegesen eldöntötték hétfőn Brüsszelben az Európai Unió tagországainak kulturális miniszterei, hogy 2014-ben Riga és a svédországi Umea lesz az Európai Unió kulturális fővárosa. Az unióban idén pontosan 25. évfordulóját ünnepli a kulturális fővárosi megbízatás, amely a jubileumi évben Isztambul és Essen mellett éppen egy magyar városra, Pécsre esett.
2010. május 10. hétfő 21:43 - HírExtra
A programot még 1985-ben a néhai Melina Mercouri, egykoron ünnepelt színésznő, Görögország volt kulturális minisztere álmodta meg francia kollégájával, Jack Langgal. A cél az volt, hogy szemléltessék az Európai Unió kulturális sokszínűség iránti elkötelezettségét, illetve azt, hogy hogyan képes a kultúra összehozni az Európában élő embereket.

Az első kulturális főváros Athén volt, azóta Európa-szerte több mint 40 város viselte a címet.

A 2014-es fővárosokat már tavaly kiválasztották, a mostani miniszteri döntéssel pedig hivatalossá vált, hogy a lett főváros és a Botteni-öböl menti svéd város lehet majd a kultúra központja.

Közleményében a miniszteri tanács megjegyezte, hogy döntése a pályázatokat elbíráló bizottság, illetve az Európai Parlament támogató véleményén alapul.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását