Verebes István év eleji kinevezésekor ígérte meg Lorán Lenkének, hogy felterjeszti Kossuth-díjra: a direktor úr terve csak félig valósult meg, ugyanis a művésznő „csak” Érdemes Művész lett, amitől persze nincs elszomorodva, sőt.

Magunk között vagyunk: a lelked mélyén nem fájt kicsit a szíved, hogy így alakult ez a dolog?

Pillanatig se búslakodtam, inkább nagyon örültem annak, amit kaptam. Ha én 83 éves koromig igazán nagy állami kitüntetést sosem vehettem át, akkor most már nem lepődöm meg azon, hogy most se jött össze a Kossuth-díj! Utoljára Jászai Mari-díjjal jutalmaztak 1970-ben, és bár azóta rengeteg kisebb kitüntetés ért – Kazinczy-díj, Életmű-díj stb.- , az elmúlt negyven évben kormányszinten nem díjazták a munkásságomat.

Aki engem közelebbről ismer, pontosan tudja, hogy a kitüntetések engem sosem foglalkoztattak igazán, mivel régesrég rájöttem, hogy a könnyű műfajt – és persze képviselőit – mindig „a kupac aljára” szokták tenni azok, akik a kitüntetéseket osztogatják. Balettiskolában kezdtem a pályafutásomat hétévesen, de hiába vagyok színpadon 76 éve, ezt a jövő-menő kormányok, változó államformák valahogy nem vették eddig tudomásul. Egy percig se bánt! Boldoggá tesz, hogy rengetegen gratulálnak mostani díjamhoz, riportokat adok, tévékbe, rádiókba hívnak miatta.

Új igazgatód, Verebes István külön kiemelt téged, miszerint bármilyen változás következik is be a színházban, te (és Sas József) azt csinálsz, amit csak akarsz! Ez a legnagyobb bizalom jele, igazán irigylésre méltó a helyzeted…

Rettentően jólestek Pista szavai, meg persze az is, hogy ő ennyire bízik a tudásomban, szakmai felkészültségemben, múltamban, sikereimben. Természetesen nem élek vissza a felkínált helyzettel, inkább százszázalékosan becsületes munkát igyekszem letenni az asztalra elé, hiszen kitüntetésnek veszem Pista rám vonatkozó megjegyzését. Ha valamit szeretnék az igazgatómtól, azt mindig kérem, vagy megkérdezem, kijelenteni, pláne követelni soha nem szoktam semmit: eddig sem tettem, ezután sem fogom.

Új igazgató, új felfogás, új darabok: Balfék! Jobbra át! címmel a napokban mutatta be a Kabaré24 társulata legújabb – és Verebes igazgatása alatt a legelső - kabaréját, amelyben természetesen te is játszol: elégedett vagy a rád osztott karakterrel, „fekszik neked”?

Olyannyira „fekszik”, hogy tökéletesen a személyemre lett írva a jelenetem, még a darabbéli nevem is Lencsi! A sztori röviden annyi, hogy a többiek engem akarnak megválasztani miniszterelnöknek, mire én vehemensen tiltakozom, de hogy mi a poén, azt nem árulom el!

Most itt ülünk a Pesti Broadway egyik kávézójában, ahol négy színház is található, többek között jelenlegi munkahelyed is, de tudtommal nincs olyan teátrum Budapesten, amelynek a deszkáit ne koptattad volna vagy tagként, vagy vendégművészként. Humoros vénádat első perctől fogva ki tudtad használni színpadon, de jó néhány filmben is szerették jókedvet sugárzó, gömbölyded lényedet szerepeltetni.

Soha nem bántam, amiért szinte azonnal a komikai skatulyába tettek, de persze örültem, ha pályafutásom során egyszer-kétszer komolyabb, másik arcomat is megvillanthattam a nézőknek: ilyen volt Maár Gyula Teketória című filmje, amelyben szerepem szerint Törőcsik Mari barátnőjét játszottam. Ebben a karakterben sok érzelem, sok fájdalom volt, komoly énemet láttathattam benne és én bizony ennek nagyon-nagyon örültem. Jó volt végre valami egészen mást játszani, mint a megszokottat.

Első perctől hívott téged a televízió, nem volt kabaréműsor, szórakoztató est, szilveszteri adás, amiben ne játszottál volna, a Família Kft. című heti sorozatban pedig éveken át alakítottad Csonka Pici nagymamáját. Pár éve a te főszerepléseddel műsort is készítettek, Lenke-Show címmel. Szereted-szoktad néha visszanézni magad a régi felvételeken?

- Szeretem magamat visszanézni, egyrészt nosztalgiából, másrészt mert csakis így tudok véleményt alkotni a játékomról: ilyenkor rettentő kritikus vagyok magammal szemben, szigorú szemmel bírálom minden mondatomat, gesztusomat, arcjátékomat. Ha hibát látok, megjegyzem, és legközelebb kijavítom. Szinte minden tévés munkám megvan kazettán, DVD-n, de ma már nem én gyűjtöm, hanem a fiamék, az unokám. Tőlük időnként el-elkérek pár darabot, ha meg szeretném nézni egy-egy régi filmemet, tévés műsoromat. Jólesik!

Néhány napja épp mostani kitüntetésem okán meghívtak az mtv-be, és beszélgetés közben mutatták némelyik régebbi felvételemet, így köztük egyik legkedvesebb szerepemet, Roticsné figuráját is. Hát tudod, valami isteni jó volt fiatal önmagamat viszontlátni a képernyőn! Annyira élveztem a saját játékomat, hogy azt mondtam a riporternek: ha nem tudnám, kit látok, azonnal felhívnám a csatornát és megkérdezném, ki ez a remek színésznő??

Mozdulni nem mozdultál, mégis új színházban játszol, hiszen Sas József helyett Verebes István lett az igazgatód, a Mikroszkóp Színpadból pedig Kabaré24 lett. A két direktor ég és föld: hogy érzed magad az új irányvonalon?

Modern gondolkodású öregasszonynak tartom magam, azonnal tudok alkalmazkodni egy helyzethez, ezért nekem nagyon tetszik a Verebes-féle kabaré. Minek után több színházban, több szerepet, több stílusban eljátszottam már eddigi életem során, engem már nem nagyon érhet meglepetés. A most bemutatott új kabarénknak van egy olyan új, előremutató stílusa, ami nagyon is tetszik a mai szemnek-fülnek. A temérdek jelenet között minden néző megtalálja a magáét, valamennyi korosztály ki van szolgálva a fiataltól az idősekig.

Apropó idősek! Fiadnak köszönhetően van egy - most éppen húsz éves, egyetemista – imádott lányunokád, Emese: bokros teendőid mellett mikor szoktál élni „nagymamai jogaiddal”?

Én első perctől nem nagymama vagyok, hanem „dudus vagy dudi”! Nagyon vigyáznak rám a szeretteim, rendszeresen cipelnek orvoshoz ellenőrzésre, ilyen vizsgálatra, olyan kontrollra, néha akaratom ellenére is, mert én bizony magamtól nemigen mennék... Törődnek velem, naponta felhívnak telefonon, érdeklődnek a dolgaim felől, vigyáznak rám, kiszolgálnak, ahol tudnak. Évek óta egyedül élek, de nem vagyok magányos, és mindig is imádtam a belvárosban lakni, még szegény férjemmel (Kozák László színművész, a szerk.) szoktam meg a pesti flasztert, ráadásul kényelmes, hogy minden közel van, még a színházam is egy lépésnyire. Ha kollégákkal akarok fecserészni a színház melletti kávézóban megtehetem, ha meg egyedüllétre vágyom, feljövök a lakásba, felteszem a lábam egy puffra és tévét nézek. De mindent ám!

Sorozatokat, állatos filmeket, híradót, krimit, mozicsatornát, van úgy, hogy éjjel kettőig-háromig. A fiamék Gödöllön laknak, és bár szóba hozták, hogy költözzem hozzájuk, én ellenálltam, mert jó nekem így ahogy vagyok. Legtöbbször nem nekem kell hozzájuk mennem, hanem ők látogatnak meg, amikor mindnyájunk ideje lehetővé teszi ezt. Mivel mindenki dolgozik, Emese egyetemre jár, nálunk például a családi vasárnapi ebédek néha szombatra, szerdára vagy péntekre esnek, attól függően, hogy sikerült összeterelni a famíliát. Most Anyák napján például finom ebédre voltam meghívva, még gyönyörű virágot is kaptam, de ennyi. Mi az ünnepekből nem szoktunk nagy ügyet csinálni, szeretjük egymást az év többi napján is.