2024. május 11. - Ferenc

Szijjártó köszönetet mondott

Szijjártó Péter szerint mindenkit köszönet illet, aki a választások második fordulójában elment szavazni.
2010. április 25. vasárnap 19:45 - HírExtra
A Fidesz szóvivője a kampánycsend végét követően a párt budapesti eredményváró központjában nyilatkozott több televíziónak.

Szijjártó Péter azt mondta: az első fordulóban az emberek eldöntötték, hogy változás lesz, valamint azt is, hogy ki alakíthat kormányt, vasárnap pedig a létrehozandó nemzeti egység mértékéről mondták el a véleményüket.

A billegő körzetekről annyit közölt, hogy jelöltjeik mindent megtettek a győzelemért. Mint mondta, Orbán Viktor Edelényben járt, az aktivisták pedig a bajtársiasság és a szolidaritás jegyében besegítettek ezekben a körzetekben.

Az igazolással szavazókról a szóvivő úgy vélekedett, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) talált valamilyen módot a helyzet megoldására. Hozzátette: ez is azt mutatja, hogy kevésbé volt hiteles, hogy két hete jogalkotói hibáról beszéltek.

Utólag lehet majd megtudni remélhetőleg, hogy a sorban állás elkerülése a kevesebb szavazónak, vagy a komolyabb hozzáállásnak volt köszönhető.

A Fidesz-kormány első lépéseit firtató kérdésre a szóvivő annyit válaszolt: meg kell várni az eredményeket, mert minél szélesebb lesz a nemzeti egység, annál könnyebben tud majd az ország kilábalni a válságból.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását