Gazdaság / HR

Szijjártó: tárgyalni kell az IMF-fel

Szijjártó Péter mai sajtótájékoztatóján közölte, a kormány megpróbálja kiüríteni a kasszát, a következő kormány sikereinek tehát elengedhetetlen feltétele a minél nagyobb nemzeti egység. Utalt arra is, hogy az új kormány fel fogja venni a kapcsolatot az IMF-fel a hiánycél módosítása érdekében.

Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője arra reagált, hogy Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára szerdán közölte: május végére 719,4 milliárd forint államháztartási hiány várható, ami az éves deficit 81,9 százaléka. A komány tehát „megpróbálja kiüríteni a kasszát”.

A HírExtra kérdésére azt felelte, Oszkó Péter pénzügyminiszternek igaza van abban, hogy a bevételek többsége a második félévben fog befolyni, de ez Szijjártó szerint a kormányváltás miatt lesz.

Rosszabb a látottnál

Mint mondta, „a kormány beismerte, hogy a helyzet rosszabb a látottatnál”, a kérdés csak az, mennyivel. Az, hogy az új kormány tud-e gyors sikereket elérni, attól függ, hogy a szavazások második fordulóján „milyen nagy lesz a nemzeti egység”. Annyi biztos, hogy „a BKV-típusú szerződéseket fel kell számolni, a korrupciót vissza kell szorítani, és a jogtalanul kivitt pénzeket vissza kell szerezni”, hosszútávon pedig adócsökkentésre, új munkahelyekre és a kis- és középvállalkozások támogatására van szükség.

Szijjártó a HírExtra felvetésére, miszerint tervezi-e a kormány módosítani a hiánycélt, azt válaszolta, a hiánycél nem lehet az új kormány célja, „a cél a növekedés”. Később azt is elmondta, az új kormánynak „tárgyalnia kell az IMF-fel, ugyanis a körülmények megváltoztak”.

Mint azt már megírtuk, a hiánycél módosítását a piac rosszul tolerálná, és komolyan veszélyeztethetné az államadósság jelenleg viszonylag alacsony kamatait.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.