2024. május 8. - Mihály

Oroszország is gyásznapot hirdetett

Medvegyev orosz elnök közvetlenül a lengyel néphez fordult a Lech Kaczynski lengyel elnököt is szállító repülőgép szmolenszki katasztrófája kapcsán, és azt ígérte, hogy a katasztrófa okait a lehető legalaposabban kivizsgálják.
2010. április 10. szombat 16:51 - HírExtra
Az államfő bejelentette: április 12-ét nemzeti gyásznappá nyilvánítja a szmolenszki katasztrófa miatt. A helyszínen a kora délutáni órákban megtalálták a lezuhant gép mindkét fekete dobozát, és a szakértők már hozzá is kezdtek a vizsgálatukhoz - jelentette be Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetek minisztere. Sojgu azt is elmondta: bejárta többször is a területet, és bizonyos, hogy a gép nem csak magasságban, hanem irányban is eltért a kifutópályához vezető úttól, legalább 150 méterrel.

A miniszter közölte, hogy a halálos áldozatok száma 97, és a halottakat Moszkvába viszik, ahol a törvényszéki orvostani intézetben végzik majd el azonosításukat, ahol erre mód van, a hozzátartozók segítségével, a többi esetekben pedig génelemzés útján. A kormányfő elmondta, hogy a moszkvai hatóságok különleges stábot hoznak létre a katasztrófa kapcsán érkező lengyel állampolgárok segítésére.

Medvegyev államfő beszélt Donald Tusk lengyel kormányfővel, valamint az államfő tisztségét ideiglenesen betöltő parlamenti elnökkel. Hangsúlyozta, hogy a szerencsétlenség körülményeinek felderítésében szoros együttműködésre van szükség, és ígérte, hogy az orosz hatóságok mindent megtesznek ennek érdekében.

Tusk Szmolenszkbe utazik, és Vlagyimir Putyin miniszterelnök is a helyszínre megy. Putyin és Tusk a héten Katinyban (Katyn) megemlékezett az 1940-ben ott és másutt lemészárolt mintegy 20 ezer lengyel állampolgárról. A két politikus szmolenszki megbeszélésének tartalmából és formájából megfigyelők a két ország kapcsolatainak javulására következtettek. Lech Kaczynski elnök kérte, hogy maga is adózhasson az áldozatok emlékének. Az orosz fél ehhez hozzájárult, ezért tartott Kaczynski szombaton magánlátogatásra Szmolenszkbe.

Medvegyev elnök és Putyin kormányfő gyertyát gyújtott az áldozatok emlékére az államfő Moszkva melletti, Gorkiban lévő rezidenciájának kápolnájában. Szergej Lavrov külügyminiszter ígérte, hogy haladéktalanul kiállítják a vízumokat mindazoknak, akik a tragikus baleset miatt Oroszországba utaznak. Az emberek virágokat visznek Moszkvában a lengyel nagykövetséghez, valamint Kalinyingrádban és Szentpéterváron a lengyel főkonzulátushoz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását