2024. május 9. - Gergely

Új szleng! Panír=kenőpénz

A Fidesz szerint a "kultikus tárgy, a Nokia-doboz után itt a kultikus szó, a panír". Az ellenzéki párt XVIII. kerületi frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az általuk létrehozott "sötét ügyek hivatalához" érkezett információk szerint a kerület vezető tisztségviselői ezt a szót használják a kenőpénz kifejezésére.
2010. március 31. szerda 16:30 - HírExtra
Lévai István Zoltán kifejtette: a "sötét ügyek hivatalának" információi szerint a "panír" nem más, mint az a pénzösszeg, amely a túlszámlázott munkák után a vállalkozóknál megmarad, majd később visszajut a megrendelőhöz.

Jelenleg négy olyan ügyet vizsgál a "hivataluk" a szocialista vezetésű XVIII. kerületben, amelyben a "panír" szó központi helyen szerepel. Ezek elsősorban az önkormányzati intézmények felújításaival kapcsolatos ügyek, amelyek abban egyeznek, hogy a piaci árnál lényegesen nagyobb áron kaptak meg MSZP-hez közeli vállalkozók munkákat, a "panír" pedig visszajutott a megrendelők zsebébe - közölte Lévai István Zoltán.

Tájékoztatása szerint a négy ügynek - amelyet már jogászaik is vizsgálnak - a kárértéke több tízmillió forint.

Az ügyek közül példaként említette, hogy a XVIII. kerületi önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló cég, a Vagyon18 Zrt. 2008-ban mintegy százmillió forintot költött közbeszerzés nélkül intézményi felújításokra, a szintén önkormányzati tulajdonú Műszak18 Kft. pedig hasonló nagyságrendben végzett karbantartási munkálatokat az elmúlt egy évben.

Az eljárásokban teljesen bevett gyakorlat volt, hogy a kerületi MSZP-s vezetők ismeretségi köreihez tartozó vállalkozók versenyeztetés nélkül kapjanak megbízásokat - közölte Lévai István Zoltán.

Emellett szólt arról is, hogy az önkormányzat által tavaly elvégeztetett, körülbelül százmillió forint értékű nyílászárócserék valós piaci értéke - a hozzájuk eljutott dokumentum szerint - csupán 50-60 millió forint.

A szerdai sajtótájékoztatón Ughy Attila fővárosi képviselő, fideszes országgyűlési képviselőjelölt arról beszélt, hogy "hazugságfalakat" állít fel a Fidesz a XVIII. kerületben. Az embereket arra kérik - mondta -, hogy e falakra ragasszanak fel egy tükröt, hogy "az MSZP-s politikusok szembe tudjanak nézni a hazugságaikkal".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

helix
2010. március 31. 16:35
Az elmúlt 60 évben volt idejük a szocialistáknak arra, hogy tökéletes szlenget alkossanak a "munkájukhoz".
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását