2024. május 7. - Gizella

Kitömött pénisznagyobbítóval pózolt a Jobbikos politikus

Újabb Jobbikos politikus rejtett életére derült fény. Ezúttal Szávay István, a párt nemzetpolitikai kabinetjének első emberéről, illetve virslijéről láttak napvilágot fotók. A jelölt a fotók ellenére nem mond le.
2010. március 25. csütörtök 11:59 - HírExtra
Nincs hét szórakozó vagy éppen szórakozott Jobbikus politikus nélkül. A párt hajdani szóvivője, Király András által nyitott sorba most a tömörülés nemzetpolitikai kabinetjének első embere is bekerült. Szávay Istvánról az Index „seggrepacsi-ügyi szakblogja”, a Képviselőfunky mutatott be bulifotókat.

Az iWiW-es adatlapja alapján Börni becenevű konzervatív politikus a blog által megszellőztetett és az indafotó nevű ingyenes képmegosztó oldalra feltöltött fotókon virslivel kitömött pénisznagyobbítóval és átizzadt hónaljjal pózol, valamint totális delíriumban üldögél, ez utóbbi helyzetben a fejét cigarettásdobozok tárolóhelyéül is használja.


Szávay István Bács-Kiskun megye hatos számú választókörzetének jelöltje, a Jobbik honlapja szerint Tősgyökeres soltvadkerti, evangélikus parasztcsaládból származik. Meghatározó érték számára a magyar föld szeretete, a munka becsülete, a hit megélése és a hagyományok ápolása.



Megkérdeztük az esetről a Jobbik megmaradt szóvivőjét, Dúró Dórát. Kérdésünkre időt kért és elmondta, a válasz előtt felhívja Szávay Istvánt. A szóvivő csak ezen beszélgetést követően fog részletes információkkal szolgálni.

A nap folyamán sikerült elérnünk mind Dúró Dórát, mind pedig Szávay Istvánt. A Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltje szánalmas lejáratókampánynak tartja az ügyet. A fotók egy lakodalmon és egy legénybúcsún készültek. A Jobbikos politikus korábban Hallgatói Önkormányzati vezető volt, ottani rosszakaróit sejti a képek kikerülése mögött, melyek eltávolításáról a közeljövőben konzultálni fog az ehhez értő barátaival. Kérdésünkre Szávay kijelentette, nem mond le a képviselő-jelöltségről, majd megkérte újságunkat, legközelebb a Jobbik programjával kapcsolatos kérdéseinkkel is keressük meg őt.

Szávay István kérésére válaszul bemutatjuk munkatársunk Jobbik-programmal foglalkozó írásait:
 A Radikális Változás - első rész
 A Radikális változás - Leszámolás a korrupcióval

Forrás: kepviselofunky.blog.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását