2024. május 6. - Ivett, Frida

Szekeres és Hónig azonnal távozzon!

A Fidesz arra szólította fel Szekeres Imre honvédelmi és Hónig Péter közlekedési minisztert, hogy még szerdán távozzanak hivatalukból a magyar légtérbe berepülő izraeli gépek ügye miatt.
2010. március 24. szerda 13:52 - HírExtra
Kontrát Károly, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes tagja szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a "kémrepülőbotránnyal" kapcsolatban a kormány ugyanazt teszi, mint a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia után, amikor egy meteorológussal "vitették el a balhét".

Az ellenzéki politikus ezt arra utalva közölte, hogy felfüggesztették hivatalából a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi igazgatóját, és fegyelmi eljárást indítottak négy munkatárs ellen az izraeli repülőgépek múlt heti berepülésével összefüggésben.
Kontrát Károly szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány ezekre az emberekre akarja hárítani a felelősséget.

Mint mondta, egyértelmű, hogy a kabinet törvénysértést követett el a berepüléssel kapcsolatban, "törvénysértő volt a kémrepülőgépek magyarországi tartózkodása".
A képviselő tarthatatlannak nevezte azt is, hogy mind a mai napig nem tudni, mit kerestek az izraeli gépek a magyar légtérben, pedig az embereknek joguk van tudni, mi történt valójában a múlt héten. A Fidesz ezért követeli a kormánytól, hogy az embereket világosan és teljes körűen tájékoztassa az ügyben.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesznek van-e sejtése arról, mit csinálhattak az izraeli gépek a magyar légtérben, Kontrát Károly úgy válaszolt: kedden éppen ezt próbálták megtudni a honvédelmi bizottság ülésén, ám nem kaptak választ, "hazugságokat hallottak". "Ezek a világ legjobban felszerelt gépei, ezek nem azért jöttek, hogy megnézzék Magyarország légterét". Úgy tűnik, hogy konkrét feladattal érkezhettek, de ez csak egy feltételezés - tette hozzá.


Szekeres Imre a honvédelmi bizottság keddi rendkívüli ülésén azt mondta: a Magyar Honvédség tudott az izraeli repülők érkezéséről, Magyarország biztonságát nem veszélyeztette a gépek múlt heti berepülése. Hónig Péter közlekedési miniszter a tanácskozáson elismerte, hogy formai hiba történt az engedély kiadásakor.

A bizottság fideszes tagjai szerint a magyar kormány törvénysértő módon járt el, mivel hiányzott a titkosszolgálatok hozzájárulása az izraeli gépek belépéséhez; a Fidesz vizsgálatot és büntetőeljárás megindítását követelte.

Az izraeli gépek múlt héten szerdán repültek át Magyarország felett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását