2024. május 10. - Ármin, Pálma

Fábiánné inkább hallgat

Kerüli a nyilvánosságot Fábiánné Rozsnyói Katalin, aki tanítványaival hétfőn érkezett haza a sevillai edzőtáborból, ahol kilencfős csoportja több mint 400 kilométert lapátolt.
2010. március 23. kedd 10:28 - HírExtra
"Kétszeresen is kerülöm a nyilvánosságot - nyilatkozta az MTI-nek a hatszor az Év edzőjének választott kajakos szakember. - Mostanában ugyanis van más, aki a sportágunkból túl sokat szerepel, és velem, illetve a lányokkal kapcsolatosan rendre negatívan nyilatkozik. Másrészt nekem nem kell minden áron megnyilvánulnom, sokkal jobb, ha szép csendben végezzük a dolgunkat."

Fábiánné csoportja a pekingi olimpiát követően átalakult, és Storcz Botond személyében új szövetségi kapitánnyal kell együtt dolgoznia.

"A korábban megalázott lányokkal kellett belerázódni Storcz új felkészülési és versenyeztetési szisztémájába. Természetesen hajlandó vagyok igazodni bizonyos elvekhez, és az adott keretek között azon dolgozni, hogy a megmaradt embereimből kihozzam a maximumot. Úgy érzem, jó úton járunk.

Mind a 2009-es évben, mind a téli felkészülési időszakban látottakkal elégedett vagyok. A lányok Sevillában például három hét alatt mindössze egyszer kaptak fél napos kimenőt, egyébként pedig jókedvűen végezték a kőkemény munkát, amelynek során több mint 400 kilométert hagytak maguk mögött. Nagyon sokat jelentett, hogy Szabó Attila edzőkollégám kenusaival napról napra egymás mellett és egymás ellen rivalizálva lapátoltak. Örömömre az ott látottakról Storcz Botond is pozitívan nyilatkozott."

A sevillai edzőtábort egy "kalandos" hazautazás zárta le:
"Ilyenben még nem volt részem! Vasárnap reggel 11-től úton voltunk, s végül hétfőn éjjel fél egykor érkeztünk meg Ferihegyre. Normális szervezéssel három átszállással is előbb itthon kellett volna lennünk. Mivel elgyötört emberekkel nem lehet érdemi munkát végezni, így természetesen "ugrott" a hétfői edzésnap. Arról nem is beszélve, hogy a szombat reggeli utolsó, hét órakor megkezdett foglalkozásunkat követően már szombaton is hazajöhettünk volna..."

A szakember jelenleg kilenc versenyzővel foglalkozik, s mint elmondta, keményen készülnek a május közepén esedékes rangsoroló viadalra:
"Megkönnyíti a dolgomat a lányok optimális hozzáállása. Árgus szemmel figyelem őket, a női szakágban dolgozó másik két csoporttal viszont egyáltalán nem foglalkozom. Korábban is mindig jó úton jártam, most is bizakodó vagyok. Keményen készülünk a május közepén, Szolnokon esedékes rangsorolóra, ahol mindenkinek egyesben kell megmutatnia magát. A kapitány az ott látottak alapján állítja majd össze a május végi, szegedi Világkupára az induló magyar egységeket."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását