2024. május 11. - Ferenc

Nemzeti Kör: a Fidesz-KDNP az egyetlen kormányképes erő

A Nemzeti Kör szerint "nincs ma más kormányképes erő Magyarországon, amely képes lenne a változást végrehajtani, mint a Fidesz-KDNP által alkotandó kormány".
2010. március 17. szerda 12:26 - HírExtra
Az ország érdekében remélhető, hogy a Fidesz-KDNP pártpolitikusai az eltelt nyolc évben rengeteg tapasztalatot és tudást szereztek, tanultak egykori önmaguk és ellenfeleik hibáiból, nyolc évvel idősebben, tapasztaltabban és rutinosabban sokkal jobban fognak kormányozni nem csak a most letűnő kormányoknál, de egykori önmaguknál is - írta a Dobos László, Jávor Béla, Kádár Béla, Klinghammer István, O'sváth György, Sótonyi Péter, Solymosi Frigyes, Szakály Sándor és Tringer László nevével fémjelzett kör az MTI-hez szerdán eljuttatott nyilatkozatában.

A Nemzeti Kör "végiggondolva azt a speciális helyzetet, amelyben az ország 2010 tavaszán található, a változás mindenek felett álló szükségszerűségét", felhívja az ország lakosságát, hogy eddig soha nem látott mértékben vegyen részt a parlamenti képviselő-választáson.

Mint írták, csak jelentős társadalmi felhatalmazással bíró kormány lesz képes a változások megindítására és véghezvitelére, és a nagyarányú részvétel azért is fontos, mert ebben az esetben a szélsőséges és csupán politikai karrierista pártoknak sokkal kisebb esélyük lesz a parlamentbe kerülésre, illetve mandátumaik növelésére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását