2024. május 7. - Gizella

Jobbikosok vertek MSZP-s párttagot?

Az MSZP-s Török Zsolt közlése szerint jobbikosok vertek meg egy szocialista párttagot Kunhegyesen.
2010. március 17. szerda 15:03 - HírExtra
A szocialista országgyűlési képviselő szerdán Budapesten elmondta: Létai Jánost, aki nézőként ott volt a Jobbik múlt vasárnapi, kunhegyesi fórumán, annak ellenére, hogy nem csinált semmit, a rendezvény után megütötte Dienes Attila Fidesz-Jobbikos önkormányzati képviselő.

Török Zsolt hangsúlyozta: Létai János be sem ment a terembe, csak az ajtóból figyelte a rendezvényt, de ott is folyamatosan provokálták és becsmérelték. Az incidens akkor történt, amikor a fórum befejezése után az előtérben kezet nyújtott Dienes Attilának, aki a Jobbik tagja; a férfi válaszként arcul ütötte, majd többen is csatlakoztak az ütlegeléshez - ismertette a szocialista politikus.

Tájékoztatása szerint a rokkantnyugdíjas MSZP-tag ezután látleletet vetetett a sérüléseiről a kórházban, és kedden megtette a rendőrségi feljelentést.

Török Zsolt úgy fogalmazott: ha nem egy párttagjukról lenne szó, akkor azt mondaná, hogy "csattanós bizonyítékot" kaptak arra, hogy a Fidesz és Jobbik közelebb van egymáshoz, mint eddig bármikor. Mint mondta, a Fidesz és a Jobbik együttműködése mindenhol a demokrácia elleni lépéseket jelenti, de eddig ez csak "verbális karate" formájában volt jelen, most viszont fizikai erőszak történt.

Véleménye szerint Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének bocsánatot kell kérnie azért, mert "kiengedte, az országra szabadította az újfasiszták, a Jobbik szellemét". A Fidesz valamennyi politikusának el kellene határolódnia a Jobbiktól és meg kellene szüntetni velük az együttműködést az önkormányzatokban - tette hozzá Török Zsolt, aki leszögezte: az erőszakhullámot csak az MSZP tudja megállítani.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását