2024. május 7. - Gizella

Burány: Hagyó tájékoztatott, én tudomásul vettem

Az MSZP budapesti elnöke tudomásul vette Hagyó Miklós döntését, hogy mégsem megy el a BKV-bizottság ülésére, és egyetért a volt főpolgármester-helyettes azon megállapításával, miszerint a Fidesz a BKV körül kipattant botrányt arra használja, hogy a különböző ügyekben a saját érintettségét eltussolja.
2010. március 17. szerda 14:42 - HírExtra
Burány Sándor az MTI-nek erről annak kapcsán nyilatkozott szerdán, hogy Hagyó Miklós a BKV-bizottság elnökének írt levelében távolmaradásának indoklása mellett arról is írt, hogy "felelős baloldali gondolkodóként" a döntéséről tájékoztatta az MSZP fővárosi elnökét, aki egyetértett vele.

Burány Sándor elmondta: Hagyó Miklós szerda késő délelőtt tájékoztatta arról, hogy a bizottság kérdéseit írásban kívánja megválaszolni, tekintettel arra, hogy a testületi meghallgatását a Fidesz - nyilatkozataik alapján - szerinte nem az igazság kiderítésére, hanem saját párpolitikai céljaira akarja felhasználni.

Burány Sándor hangsúlyozta: beszélgetésük során arra kérte Hagyó Miklóst, hogy a bizottság kérdéseire mindenképpen válaszoljon, ennek konkrét formáját rábízta.
Tekintettel arra, hogy Hagyó Miklós semmilyen párttisztséget nem visel, politikai egyeztetési kötelezettségünk nincs - közölte.

Hozzátette: Hagyó Miklósnak azon megállapításával maximálisan egyetértett, hogy a Fidesz a BKV körül kipattant botrányt arra használja, hogy a különböző ügyekben a saját érintettségét eltussolja. Példaként említette, hogy a Fidesz nem beszél arról, hogy BKV-s pénzek felhasználásával hogyan épít jobboldali médiabirodalmat és Orbán Anita volt képviselőjelölt érintettségét sem tisztázta magnyugtató módon.

Hagyó Miklós szerdán jelentette be, hogy mégsem vesz részt a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság ülésén, de péntekig írásban válaszol a számára feltett 23 kérdésre. Erről levélben értesítette a bizottság elnökét, és azt írta: a bizottsági eljárásban nem kíván "biodíszletként" szerepelni.

A politikus a bizottsághoz írt és az MTI-nek is eljutatott levelében döntését azzal indokolta: a bizottság elnöke kedden olyan nyilatkozatot adott a Duna tévének, amely "megrendítette a bizottság eljárásának tárgyilagosságába vetett hitét".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását