2024. május 12. - Pongrác

Orbán adócsökkentést és adóreformot ígért

Orbán Viktor a Fidesz eddigi legkonkrétabb vállalásait fogalmazta meg az adórendszer átalakításáról hétfőn; tavaly ősszel a párton belül még vita folyt az adórendszerről.
2010. március 10. szerda 07:56 - HírExtra
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői fórumán bejelentette, ha pártja kormányra kerül, a vállalatok adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt a régiós versenytársak szintjére csökkenti.

Tavaly októberben a pártelnök emlékeztetett, a Fideszen belül vita folyik arról, hogy az egykulcsos vagy a családi típusú adózást válasszák-e; ő maga az utóbbi pártján állt.
Egy novemberi interjúban Orbán Viktor már konkrétumot is említett, azt mondta, ha a Fidesz kerül kormányra, akkor 2010-ben lesz egyszeri, nagy arányú adócsökkentés.

Ezzel kapcsolatban azt közölte még, hogy az adócsökkentés mértéke attól függ, hány "csontvázat találnak a szekrényben"; konkrét számokat akkor lehet majd tudni, ha ismerik a gazdaság választások utáni állapotát.

Nem lehet egykulcsos az adórendszer, több kategóriára van szükség - közölte a pártelnök idén februárban egy televíziós interjúban, hozzátéve: az adórendszernek figyelembe kell vennie, hogy a megkeresett összegből hányan élnek. Az adócsökkentés tervezett mértékéről pedig annyit közölt, hogy "nagyon, amennyire csak lehet".

Ekkor is hangsúlyozta, hogy pontos számot sem most, sem a kampány hátralévő heteiben nem tud mondani.

Ezen alkalommal jelentette ki azt is, hogy létezik olyan gazdaságpolitika, amellyel elkerülhető a minimálbér megadóztatása.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását