2024. május 11. - Ferenc

Vitorlásverseny Afrika körül magyar szervezésben

Várhatóan jövő májusban indul útjára magyar szervezésben az első Afrikát megkerülő vitorlásverseny, amely kulturális célokat és segélyprogramokat is szeretne felvállalni.
2010. március 3. szerda 18:30 - HírExtra
Az Africa-Europe Challenge (AEC) nevű projekt szerdai hivatalos bemutatóján a két szervező, Gál József földkerülő vitorlázó és Kondricz Péter nemzetközi jogász elmondta: egy nemzetközi flottát próbálnak toborozni a nyílt nevezésű viadalra, és alapvetően nyílttengeri gyakorlattal bíró amatőr vitorlázók jelentkezését várják.

Az AEC pontos menetrendjét június 1-jén hirdetik ki.

A hajók Máltáról vágnak neki az útnak, a Szuezi-csatornán, majd a Vörös-tengeren haladnak végig, aztán Dél-Afrikát megkerülve a nyugati part mentén térnek vissza a Földközi-tengerre. A mezőny a résztvevő afrikai országok állomásain - 18-20 megálló a terv - hét-tíz napot tartózkodik, s itt pályaversenyek mellett kulturális programokra is sor kerül.

Az AEC célja a vitorlázás mellett az Európai Unió és az Afrikai Unió kapcsolatának javítása, tekintettel arra is, hogy az esemény részben a magyar EU-elnökség ideje alatt zajlik.

Az elképzelések között szerepel egy gyermekprogram elindítása, iskolai testvérkapcsolatok kiépítése, továbbá turisztikai események létrehozása, az EU és az AU intézményrendszerének kölcsönös bemutatása.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását