2024. május 7. - Gizella

Mélyül a válság a gabonapiacon

Óriási jövedelem kiesést jelent a gazdáknak, hogy hiába olcsóbb a kukorica és a búza is mint tavaly, visszaesett a gabonafélék forgalma, ezért az aratásig akár 1,5-2 millió tonna is maradhat a magtárakban - hívja fel a figyelmet a Magyar Agárkamara.
2010. február 8. hétfő 14:25 - HírExtra
Az MTI-nek hétfőn eljuttatott összefoglaló szerint idén januárban a búza 23, a kukorica 34 százalékkal volt olcsóbb, mint egy évvel korábban. Azonban míg tavaly januárban 20 ezer tonna gabona - búza, kukorica, árpa - cserélt gazdát hetente, addig idén csak alig néhány ezer. A kamara szerint tél végéig nincs esély a forgalom fellendülésére, így marad a minimális kereskedés, nyomott árak mellett.

Ezért azzal számolnak, hogy a 2009-2010-es gazdasági évben a gabonaexport éppen hogy csak eléri az 5 millió tonnát, szemben a 6,5-7 milliós lehetőséggel, így jócskán marad a tárolókban gabona. A szervezet várakozásai szerint ezenkívül Magyarországon takarmányozásra körülbelül 5 millió tonna gabonát használnak fel 2009-2010-ben, és csak az összetételben várható némi változás az előző szezonhoz képest: 8 százalékkal kevesebb búzát, 17 százalékkal kevesebb egyéb kalászost és 10 százalékkal több kukoricát használhatnak állatok takarmányozására.

A Pannon búza lehető leggyorsabb elterjesztése lehet a megoldás a magyar gabonapiac bajaira - mondta az MTI-nek Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) elnöke. A gabonapiac pangásának egyik oka szerinte, hogy túl sokféle fajtát termesztenek a magyar gazdálkodók. Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy megcsappant a piaci kereslet. Példaként említette, hogy az év eleji szokásos boszniai szállítások még nem kezdődtek meg.

Vancsura József elmondta még: a búzavetések jól telelnek a vastag hótakaró alatt. Hozzátette: a termelők ugyanakkor a piaci problémák miatt mintegy 100 ezer hektárral, 10-12 százalékkal vetettek kevesebbet, mint az előző évben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását