Hillary Clinton az emberi jogok nagy védelmezője hirtelen elfelejtette hangoztatni elveit, amikor külügyminiszterként Kínába érkezett, Barack Obama amerikai elnök pedig alig tért ki a szabadságjogokra, csak hogy rá tudja venni a keleti óriást monetáris politikájának megváltoztatására - sikertelenül.
Kína nem csak az amerikai vezetéssel, hanem az egyik legnagyobb amerikai céggel, a Google-lel is összekapott. A szabadságáról és újításairól híres cég - amely Kínában a második leggyakrabban használt internetes kereső - eddig elfogadta Kína elvárásait, és automatikusan cenzúrázta a keresési eredményeket. Azonban, miután Kínából egy nagyszabású hackercsoport - szakértők szerint a kínai hadsereg, vagy más kormányszerv tagjai - január 12-én a Google-hoz tartozó gmail-fiókokat is feltört, elfogyott az alapítók türelme és kijelentették, hogy nem cenzúráznak többé. Erre Kína válasza az volt, hogy neki semmi köze az esethez, és mindenkinek be kell tartania a törvényeket, mert ha nem, akkor annak következményei lesznek. A Google viszont ezt nem várná meg, hanem egyszerűen kivonulnak Kínából - otthagyva az egyik leggyorsabban fejlődő piacot. A „tárgyalások” egyelőre megrekedtek.

