2024. május 9. - Gergely

Elmúlt 20 évünket próbálják megfejteni...

A rendszerváltás óta eltelt húsz évet vizsgáló kétnapos nemzetközi társadalomtudományi konferenciát tartottak Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Politikatörténeti Intézet szervezésében.
2010. január 16. szombat 19:09 - HírExtra
Bayer József, a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének volt igazgatója a szombati zárónapon tartott előadásában azt mondta: a közéleti vitákban egyoldalúan használják a legitimitás kifejezést.

Ennek iskolapéldája a 2006-os őszi zavargások és az azt követő politikai válság megítélése: az ellenzék illegitimitásról beszélt, holott a szabályos demokratikus választások miatt nem mondhatta volna.

Bayer József szerint az ellenzék "delegitimációs stratégiája" kétségkívül gyengítette a kormányhatalom legitimitását, de nem szüntette meg. Ellenben nagy mértékben csökkentette az ország kormányozhatóságát, ellehetetlenített minden reformot, és megingatta a politikai elittel és az egész politikai rendszerrel szembeni közbizalmat - fejtette ki.

A politológus szerint ennek negatív hatásait még tapasztalni fogják a következő kormányok is, amelyeknek majd "elmulasztott reformokkal, zilált közállapotokkal" és társadalmi elégedetlenséggel kell szembesülniük.

Bayer József meglátása szerint amíg nem jön létre a gazdasági emelkedés általános közérzete és nem alakul ki egy új értékrend, amely találkozik az állampolgárok elemi igazságérzésével, nem várható a legitimációs deficit megszűnése.

Galló Béla politológus előadásban egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarország uniós csatlakozását követően "egyfajta külpolitikai tanácstalanság uralkodott el". A csatlakozás nem oldott meg elvárt célokat, nem lett kiegyensúlyozott regionális politika és a kisebbségvédelem kérdése sem rendeződött - mutatott rá.

Következtetéseit összefoglalva azt mondta, szerinte Magyarországnak a "föderatív szerkezet előnyösebb lenne" és, hogy "egységesebb, intelligensebb, és a belpolitikát nem kiteregető" nemzeti reprezentációra lenne szükség, ugyanis - mint fogalmazott - a külpolitikát a nemzeti konszenzus nélkül nem lehet hatásosan képviselni semmilyen fórumon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását