2024. május 9. - Gergely

Ceausescu elsírta magát a kivégzése előtt?

Könnyekre fakadt húsz évvel ezelőtti kivégzésekor Nicolae Ceausescu román diktátor - állítja az akkori események több főszereplője is.
2009. december 21. hétfő 14:25 - HírExtra
Nicolae és Elena Ceausescu egykori román kommunista diktátor házaspár 1989. december 22-én menekült el helikopterrel a központi bizottság bukaresti épületéből. Útjuk azonban nem tartott sokáig, mert már néhány óra múlva a hatalmat átvevő új erők fogságába kerültek.

Ceausescuékat egy katonai kaszárnyába szállították, ahol később rögtönítélő bíróságot állítottak fel, majd a helyszínen végre is hajtották a halálos ítéletet. Az egész eljárás a vádlottak orvosi vizsgálatával, a per lebonyolításával és az ítélet végrehajtásával együtt szűk két órát tartott.

A december 25-i események egyik főszereplője volt Andrei Kemenici, a dél-romániai Targoviste város egyik katonai egységének a parancsnoka. Az Adevarul című napilapnak elmondta, hogy a legnehezebb pillanatot számára a két elítélt megkötözése jelentette. Elena Ceausescu kegyelemért könyörgött, és ellenállást tanúsított, férje viszont szó nélkül tűrte "a megalázást", viszont patakokban folytak a könnyei emlékei szerint.

Elmondta, hogy nem bírt a szemükbe nézni, hiszen "elmondhatatlan szégyen" kerítette a hatalmába, Ceausescu könnyei pedig "mérhetetlen fájdalmat" okoztak neki.

Dan Carlan őrmester emlékei szerint a kivégzést a katonai egység egyik fala előtt hajtották végre. Ceausescu utolsó pillanataiban könnyes szemekkel azt kiáltotta, hogy halála megbosszulja magát, majd rázendített az Internacionáléra, a nemzetközi munkásmozgalom egykori legelterjedtebb mozgalmi dalára.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását