2024. május 12. - Pongrác

Mi történt 2009-ben? - második rész

Most, hogy lassan vége a 2009-es évnek, ideje átnéznünk, hogy milyen fontosabb események történtek bolygónkon, amelyek közrejátszottak a világ alakulásában. A föld sorsát befolyásoló történések, időrendben.
2009. december 30. szerda 18:10 - Pásztor Balázs
(az első részt itt tekintheti meg.)

Július ötödikén etnikai zavargások törnek ki Kína legnagyobb autonóm tartományában, több száz halott marad az utcákon - nagyrészt ujgurok. 21-én Aszo Taro japán kormányfő feloszlatja a parlamentet, aminek következményeképp a kormánypárt a történelem során először ellenzékbe kényszerül. A hónapban újabb repülőgép-szerencsétlenségre, valamint G8 találkozóra kerül sor, és 22-én beköszönt az évszázad leghosszabb napfogyatkozása.

Augusztus ötödikén leteszi hivatali esküjét Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, de a megmozdulások továbbra sem csillapodnak. 8-án újraválasztják Mahmúd Abbászt a Fatah élére, 17-én pedig megkerül a július harmincadikán, misztikus körülmények közt eltűnt Artic Sea nevű hajó, ami mai napig nem tiszta, hogy fegyvert csempészett-e, és ha igen, kinek. Huszadikán megtartják az Afganisztáni választásokat, amelynek később nem lesz meg a várt eredménye csalássorozatok és Hamid Karzai elnök kihívójának visszalépése miatt. Egy nappal később nem engedik be Sólyom László magyar államfőt Szlovákiába, ami példa nélküli diplomáciai botrány az EU berkeiben.

Szeptember
elsejétől az EU-ban betiltják a 75 wattosnál erősebb villanykörték gyártását, és importját. 15-én elkezdődik az ENSZ közgyűlésének 64-ik ülésszaka, egy nappal később pedig újraválasztják José Manuel Barrosot az EB elnökévé. Huszonharmadikán mind Muammar Kaddhafi, mind Mahmúd Ahmadinezsád felszólal az ENSZ közgyűlésének első vitanapján - utóbbi beszédéről 27 állam kivonul. Huszonötödikén pedig ismét G20 ülés Pittsburgben, immáron ténylegesen, mint a világ vezető tanácskozása.

Október másodikán végre pont kerül a lisszaboni kérdésről kiírt referendum végére: az ír népszavazáson a megkérdezettek majd kétharmada támogatja azt. Kilencedikén megdöbben a világ: nem várt jelöltnek, Barack Obamának ítélik oda a Nobel-békedíjat, amit utólag sokan megkérdőjeleznek. Huszadikán több ezer osztrák egyetemista kezd el tüntetni a tandíj és a túlzsúfoltság ellen, ami később Németországra is átragad. Huszonötödikén robbantásos merényletsorozat Bagdadban, amely során majd kétszázan vesztik életüket - ezt az akciót a terrorizmus új kivirágzásának tekintik. Huszonnyolcadikától pedig ismét Angela Merkel lesz a kancellár Németországban, koalíciós partnert váltva a liberálisokra.

November elsején kitör a H1N1 pánik Ukrajnában, miután egy nap alatt 60-an halnak meg légzési elégtelenségben. Harmadikán Václáv Klaus Cseh államfő is aláírja lisszaboni szerződést, így már nincs akadálya annak életbe lépésének. Három nappal később az ENSZ kivonul Afganisztán veszélyeztetett részeiből, elismerve a helyzet reménytelenségét. 19-én Hamid Karzai újraválasztott Afgán elnököt beiktatják hivatalába, néhány nappal később pedig Barack Obama újabb 30.000 amerikai katona Afganisztánba küldéséről dönt.

Bár a decemberi hónap még nem ért véget, de másodikán életbe lépett a lisszaboni szerződés, ötödikén lejárt a START-1 és hetedikétől tizennyolcadikáig lezajlott az év legfontosabb eseménye, a koppenhágai klímacsúcs (ennek értékeléséről még a mai napig viták zajlanak, de egyértelműen nem volt eredményesnek mondható). Az pedig csak hab a tortán, hogy Iránban újabb nagyvonalú ellenzéki megmozdulások kezdődtek, amelyre ismét az egész világ felfigyelt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását