2024. május 6. - Ivett, Frida

Orbán Viktor hazugsággal indította kampányát

Orbán Viktor erős hazugsággal indította a választási kampányát, amikor azt mondta: csak jövő év január 4-e után kezdik a kampányt - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn az MTI-vel.
2009. december 7. hétfő 19:41 - HírExtra
A szocialista politikus az MTI-hez is eljuttatott közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy "már hetek óta jelennek meg a lejárató anyagok, kapják a pedagógusok, rendőrök és gazdák a kéretlen fideszes DM-leveleket".

"Vajon miért hazudja Orbán Viktor, hogy nem kampányol, amikor mást sem csinál? Vajon ki küldözgeti ezeket a leveleket, ha nem tud róluk a jobboldali politikus?" Milyen címlistákra és milyen pénzből jutnak el ezek direkt marketingnek (DM) minősülő anyagok? - sorolta a kérdéseket az MSZP közleménye.

Orbán Viktor jó ideje már mást sem csinál, mint kampányol. A Fidesz elnöke - saját állításával ellentétben - már elkezdte a kampányolást - hangsúlyozta a szocialisták szóvivője, kitérve arra: a pártelnök máris elkezdett levelezni az egész országgal.
"Ír a rendőröknek, a tanároknak, a gazdáknak - egyszóval mindenkinek. A levelek pedig mind ugyanarról szólnak: arról, hogy ő a Megváltó, és már csak keveset kell aludni, eljön és ajándékot ad mindenkinek, aki rá szavaz. Orbán azonban hamis Megváltó: nem tudja, nem akarja betartani azt, amit ígér - legfeljebb a bosszúállást" - olvasható az MSZP kommünikéjében.

Nyakó István arra is utalt: felmerül az a kérdés is, hogy vajon honnan van a Fidesz adatbázisa. "Milyen forrásokból gyűjtik a címlistákat, ami alapján még MSZP-s képviselők is kapnak a hazugságot terjesztő, névre szóló kiadványokból?" - kérdezte.
A Fidesz negatív kampányainak egyetlen célja van: megosztani a társadalmat, gyűlöletet, ellenállást szítani ott is, ahol semmi keresnivalója sincs a politikának - állapítja meg Nyakó István közleménye.

Miután az MSZP már korábban is azt firtatta, milyen adatbázisra támaszkodott a Fidesz, amikor postázta a rendőröknek, a tanároknak, a gazdáknak és a gyógyszerészeknek szóló kampányleveleket, múlt hétfőn Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke az MTI érdeklődésére azt közölte: az óvodák, iskolák, szociális intézmények és rendőrkapitányságok címe, elérhetősége nyilvános, mindenki számára megismerhető, akár például egy telefonkönyvből is.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

lac50
2009. december 7. 19:50
Ez a nyakó olyan más...
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását