2024. május 27. - Hella

Dávid Ibolya hallásszabadságot követel

Visszaélésszerű döntésnek nevezte az országos kereskedelmi rádiós pályázatok eredményét és "hallásszabadságot" követelt szerdán, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnöke.
2009. november 18. szerda 13:05 - HírExtra
"A Fidesz és az MSZP egy frekvenciapaktumot kötött, megszavazták, átsegítették egymás pártrádióját a döntésükkel" - mondta Dávid Ibolya, az MDF ifjúsági szervezetének "Hallásszabadságot" feliratú fehér pólóba bújt tagjaitól körülvéve. A korábbi nyílt levelükben foglaltakat megismételve az MDF elnöke azt mondta: az államigazgatási eljárásról szóló törvénybe ütközik, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) annak ellenére kiadta a két új adó rádióengedélyét, hogy a pályázat eredménye per alatt áll.

Az NHH lépésével "nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány partnere volt ennek a mutyizásnak", így "a mai naptól kezdve ez a kormány teljesen hiteltelen arra, hogy a korrupciós eljárásban, a korrupció elleni védelemben bármit beterjesszen a magyar országgyűlésnek" - mondta. A médiahatóság ülése idején tartott sajtóesemény végén egy-egy, a testületi tagoknak szánt pólót adtak át Berényi Diána ORTT-szóvivőnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását