2024. június 2. - Kármen, Anita

Nabucco: később lesz meg a végső döntés

A Nabucco konzorcium csak 2010 utolsó negyedében vár végső döntést a gázvezeték-projektet illetően, a korábban jelzettnél jóval később.
2009. november 11. szerda 06:28 - HírExtra
A konzorcium korábban azt közölte, hogy a végső döntés a beruházásról 2010 elején születik meg. 2010 negyedik negyede az az időkeret, amelyben az összes részvényessel megegyeztek novemberben - írta az elektronikus úton kiadott közleményben Christian Dolezal, hozzátéve, hogy a vezeték építése 2011-ben el kell kezdődjön, a korábbi menetrendhez képest változatlanul.

A Déli Áramlat orosz gázvezeték-projekt minden bizonnyal több éves lemaradásban van a Nabuccóhoz képest - mondta Bayer Mihály utazó nagykövet a múlt csütörtökön az MTI-nek, washingtoni megbeszélései végén.

A Nabucco-nagykövet - aki ötödször járt e minőségében az amerikai fővárosban - kifejtette: az ilyen több országon áthaladó projekteket politikailag is elő kell készíteni, pénzügyi, jogi és biztonsági kérdésekről kell dönteni, az 50-70 éves tervezett működéshez kormányzati garanciákra, környezeti és egyéb hatástanulmányokra van szükség.

Egy ilyen ipari projekt előkészítési folyamata évekbe telik, és a Déli Áramlatnak még a megvalósíthatósági tanulmánya sem készült el, "néhány évvel a Nabucco most biztos előbbre tart" - vélekedett.

A nagykövet tájékoztatása szerint 2009 a Nabucco előkészítésének kifejezetten sikeres éve volt, utalt arra, hogy a partnerek értékelése szerint a januári budapesti Nabucco-csúcs fordulópontot jelentett.

Elmondta azt is, hogy a gázvezeték előkészítésének feladatai egyre inkább áttevődnek a konzorciumra, nagy ütemben folyik a tervezés, rövidesen elkezdődik környezetvédelmi hatástanulmány egyeztetése, ami másfél éven belül az építési engedély megadásához vezethet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását