2024. május 12. - Pongrác

Világszerte tüntetnek az éghajlat védelméért

Több ezren tüntettek szombaton Sydneytől Stockholmig, Párizson, Berlinen és Madridon át, hogy a koppenhágai éghajlatvédelmi értekezlet előtt öt héttel mozgósítsák a világ közvéleményét az általános felmelegedés problémája kapcsán.
2009. október 24. szombat 19:32 - HírExtra
A megmozdulások Sydneyben kezdődtek, ahol tüntetők ezrei gyűltek össze a kikötőben és a híres Bondi strandon. A tüntetők "350" feliratú transzparenseket lobogtattak. A 350-es szám utalás a levegő biztonságos széndioxid-koncentrációjára (350/millió levegőrészecske). A tüntetők szintén a 350-es számot formázták meg testükkel a sydneyi operaház lépcsőjén állva, míg a székesegyház harangja 350-szer kondult meg.

A Párizsban összegyűlt több száz tüntető 12 óra 18 perckor csengette meg mobiltelefonját és a magával hozott ébresztőórákat, utalva arra, hogy december 18-án lesz a koppenhágai konferencia zárónapja.

A tüntetők a politikusokat - élükön Nicolas Sarkozy elnökkel - akarták ily módon felébreszteni, hogy készüljenek fel a konferenciára, amely előtt október 29-30-án európai uniós csúcstalálkozó lesz. "Nicolas, ébredj fel" - volt olvasható az egyik transzparensen.

A létfontosságúnak tekintett koppenhágai konferencián tervezik elfogadni az éghajlatváltozás elleni küzdelem céljait felsoroló, de 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyv helyére lépő nemzetközi egyezményt. A december 7-18 között tartandó konferencián 192 ország vesz részt.

Stockholmban mintegy harmincan követeltek azonnali tárgyalásokat a klímaváltozásról. Berlinben mintegy 350-an - Angela Merkel kancellárt ábrázoló maszkban - gyűltek össze a Brandenburgi Kapunál. Isztambulban az Európát Ázsiával összekötő Boszporusz-híd alá állított hajón követeltek "Munkahelyeket, éghajlatot és igazságot".

A madridi Puerta del Solon a társadalmi, környezetvédő és szakszervezetek alkotta Klímaváltozás elleni Platform paródiát mutatott be az "éghajlatváltozás tragikus következményeiről".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását