Belföld

Mennyit ér egy frekvencia? – Az ORTT belharcai

A két országos rádiófrekvenciáért vívott harc a végéhez közeledik. Az ORTT-ben teljes a káosz, a pályázatokat sorra érik a kritikák, és az se biztos, hogy időben lesz kihirdetve a nyertes.

Elmúló idő

Elvárások
A frekvencia, amin eddig a Sláger adott, a magyar háztartások 81 százalékát éri el, míg a Danubius által használt hullámsávot a háztartások körülbelül 68 százalékában lehet fogni. Ezek hétéves használatáért az ORTT 350-700 millió forintot vár egy összegben, utána pedig évente 200 milliót és az árbevétel minimum 8 százalékát. Emellett az ORTT a pályázóktól elvárja, hogy legalább 25 százalékban magyar zenét sugározzanak, emellett heti 25-100 percnyi civil, illetve nem pártpolitikai műsort kell vállalniuk. (index)

2009. utolsó negyedéve egyértelműen a rádiófrekvenciák cseréjéről szólt az ORTT-ben. Öt fővárosi, hat vidéki és mind a két országos kereskedelmi rádióadó frekvenciabérlete lejár a közeljövőben, így új pályázatot kell rájuk kiírni. Akadt is bőven jelentkező.

Nagy botrányt csak az utolsó két ügy kavart, de az akkorát, hogy több héten keresztül visszhangzott a médiában és még most sem csendesedett el. A két országos frekvenciát november 18-ig birtokolja Sláger és Danubius, akik természetesen újrázni szeretnének egy újabb hétéves körre. Csakhogy rajtuk kívül számos komoly érdeklődő is akadt.

Az FM1 – amely többek közt a Rádiócafét, és az Est-csoportot tudja maga mögött – színesebb, tartalmasabb és merőben újszerűbb szolgáltatást ígér, a Juventus rádió az eddigi formáját hozná, míg a többiek politikai lobbival próbálkoznak.

A nemrégen alakult, Lánchíd Rádiót és a HírTV-t maga mögött tudó Advenio Műsorszolgáltatási Zrt. egyértelműen a Fidesz zászlóját hordozza, míg a Rádió1 mindkét nagy párttal jó közvetett kapcsolatot ápol. A szocialistákkal pedig úton-módon a Danubius van kapcsolatban – igaz sokan az FM1-et is hozzájuk kötik.

Véres csaták az ORTT-ben

Hivatalosan ezekért lehet kizárni
A kizárás okai lehetnek a az induló "cselekménye a pályáztatás tisztaságát vagy az ahhoz fűződő érdeket a Testület megítélése szerint súlyosan sérti". Akkor is megtehető ez a lépés ha az ajánlat üzleti pénzügyi terve az ORTT megítélése szerint "a piaci körülményekre vonatkozóan helytelen, nem megalapozott feltételezésekből indul ki" vagy "nincs összhangban saját bevételi és költség előirányzataival". Szintén kizárás alapja lehet, ha az alakilag érvényes pályázat a hiánypótlásra, értelmezésre vonatkozó felszólítás után is oly mértékben hiányos, hogy az gátolja összehasonlíthatóságát, elbírálhatóságát.

Azonban mindez csak a papírforma, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy az ORTT többsége a két jelenlegi adónak szándékozik visszaadni a sugárzási jogot. Egyrészt csak akkor írták ki a pályázatokat, amikor júliusban teljességgel bebizonyosodott, hogy alkotmányellenesnek számít a Danubius és a Sláger automatikus szerződéshosszabbítása. Aztán a „legfurcsább okok hivatkozva” zárták ki a pályázatból a Rádió1 mögött álló Zene Rádió Országos Kereskedőház Zrt-t, ami az egyik legjobb pontszámot érte el.

Sokan már itt konspirációt gyanítottak, hisz a Sláger és a Danubius kapta a legkisebb pontokat, és ők ajánlották a legkevesebb árat is, de állítólag nem is kellett nekik jobb, hisz az egész előre le lett zsírozva. Ráadásul a Rádió1 pályázatához szinte megszólalásig hasonló probléma akadt két másik pályázatban is. A hivatalos indoklás szerint az ajánlat irreális volt, mert nem megalapozott piaci feltételezésekből indult ki.

Aztán Majtényi László, az ORTT elnöke újabb kizárásokat lebegtetett meg, mivel elmondása szerint marad még irreális pályázat (egy független felmérés szerint az Advenio és az FM1 pályázata ugyanannyira irreális, mint aRádió1-é).

Aztán az ORTT SZDSZ-es delegáltja, Tímár János az Advenio Zrt.kizárását próbálta erőltetni, amit a testület hivatalos is támogatott – igaz teljesen más indokra hivatkozva: az Advenio egy fővárosi frekvenciát már birtokol (Lánchíd Rádió) és nem nyilatkozott kellően, hogy az országos elnyerése után erről lemondana, pedig egyes jogértelmezések szerint erre szükség van.

Elosztották?

Furcsa mód ezzel a jogértelmezéssel a Fidesz a KDNP és az MSZP küldöttjeinek négyfős többsége nem értett egyet – pont azok, akik állítólag háttéralkut kötöttek, ami szerint mindkét nagypártnak jut majd 1-1 országos rádiócsatorna. Később kiszivárogtatott információkból az is kiderült, hogy a testület a FM1 kizárását is javasolta, de az MSZP-s Ladvánszky György a pályázót nyilvánosan is megvédte.

Eközben Szalai Annamária, az ORTT fideszes tagja azt sérelmezte, hogy a többi tag különböző olyan adatokat adott ki a pályázatokról harmadik feleknek (független szakértők, egyetemi tanszékek, sajtó), amik elméletileg megsért(h)ették az adatvédelmi törvényeket – és ez ügyben vizsgálatot is javasolt, valamint tájékoztató adatot kért az irodájától. Persze olyan tag is volt, aki mindenféle kizárást ellenzett – így teljes a káosz az ORTT tagok közt.
@@
Az elnök kipakol

Miután múlt pénteken negatív környezetben szóba került a Juventus, vagyis az utolsó, olyan jelenleg nem országos adó neve is, aki iránt még senki nem hangoztatott kifogást – tőle hiányzó adatokat kértek be, és végső esetben ez is a kizárás egyik oka lehet – kezdett nagyon kiborulni a bili a közvélemény oldaláról.

Erre csak rátett egy lapáttal az elviekben független Majtényi hétfői nyilatkozata, ami szerint „az ORTT szakmai szempontból indokolhatatlanul, önkényesen, a pályázati felhívást sértően tett különbséget lényegében azonos tartalmú pályázati ajánlatok között”.

Többek közt keményen bírálja a Juventuson kívül mind a három „új” cég pályázatát, és azt is kijelenti, hogy az ORTT szerdai döntése olyan szűkre szabta a mozgásteret, hogy attól „az országos kereskedelmi rádiós piac rövid időn belül összeomlik, vagy utólag olyan módon és mértékben kell módosítani az elnyert műsorszolgáltatási jogosultság feltételeit, ami a jelenlegi pályázat egészének tisztaságát, sőt értelmét is megkérdőjelezi."

Majtényi ráadásul külön kihangsúlyozta, hogy a megalapozatlan pályázatok "lényegében azonos vagy alig különböző ajánlatokat" tartalmaznak, így véleménye szerint "az ORTT-nek a többségi döntést támogató tagjai kísérletet sem tettek arra, hogy ezt az önkényes különbségtételt szakmai érvekkel alátámasszák", ami súlyos jogsértés. A végén azért ő is megemlíti, hogy nyugodtan lehet számítani további kizárásokra, hisz vannak még bőven kérdéses tényezők a pályázatokban (lásd a fenti indokokat) és hát az egyenlő indokok alapján, ha az egyik repült, akkor a többinek sem ártana. Az ebből fakadó rosszindulatú szóbeszéd szerint őt nem a politika, hanem a két régi adó vásárolta meg.

Igaz, Majtényi azt is megemlíti, a pályázati eljárás határideje még megengedte volna, hogy a testület múlt szerdai ülésén ne döntsön az üzleti tervekről, így jelen szakaszban ne zárjon ki egy pályázót sem. Ám elnapolási javaslatát senki nem támogatta. Ez a rész viszont azért is érthető, mert ha az ORTT minden rendelkezésére álló időt maximálisan kihasználna, akkor a nyertes kihirdetése most se valósítható meg november 19. előtt – amikor már hivatalosan a nyerteseknek kellene sugároznia.

Végjátékra készülődve

Volt már ilyen
Az ORTT 1997-ben, a kereskedelmi televíziózás piacának megnyitásakor olyan döntéssel hozta ki győztesként a TV2 és az RTL Klub pályázatát, amelyet két évvel később a Legfelsőbb Bíróság törvénytelennek nyilvánított. (hírszerző)

Miután Majtényi gyakorlatilag kimondta, hogy az összes fent hangoztatott vád és álláspont igaz, Szalai Annamária úgy gondolta, hogy ad még egy kis löketet a botránynak, biztos ami biztos alapon. Szerinte a hat vidéki és öt budapesti frekvencia kiosztása azért lett előrehozva, mert így a választások előtti, a kormánynak kedvezőbb ORTT felosztásban lehet róluk szavazni.

Ha ez nem is igaz, már maga a kijelentés is tovább omlasztotta az amúgy is erőteljesen megrogyott ORTT tekintélyét és az úgynevezett szakmaiságot. Mellékesen pedig megvédte egy kicsit az Adveniot is – úgy hogy közben a jelenlegi kettő sugárzót védő tagokat ostorozta – csak hogy senkinek ne legyen kétsége az irányvonalakról.

Bármi is lesz, biztos nem a várt pénzeső az oka a véres harcoknak, hisz a rádiós szakma 2013-ig csak döglődést jósol, és utána is csak enyhe emelkedést. A háttérben sokkal inkább állhat az a befolyási lehetőség, amit egy pártközeli, országos adó megszerzése jelenthet a választások előtt. Ehhez Tímár a napkeltében csütörtökön hozzátette, hogy a végső döntés az egész ORTT jövőjét meghatározza. Ha másban nem is, ebben Tímárnak feltétlen igaza van.

Bár a jelenlegi ORTT tagság hamarosan megváltozik, de lényegében az dől el az ítélet meghozatalakor, hogy az ORTT képes-e megmaradni egy szakmai testületnek a kívülállók szemében, vagy nyíltan a politikai játékok színterévé válik, és így nem számíthat nagyon a szakma bizalmára. És ez a kérdés egy leendő Fidesz-kormány számára egyáltalán nem mindegy.

A végső döntés

Összefoglalva a történteket: a már piacon lévő sugárzók érthető módon elkezdtek lobbizni megmaradásukért, csakhogy a törvény egyértelműen ellehetetlenítette a szerződésük automatikus meghosszabbítását, így versenyt kellett kiírni. Az új indulók nem csak üzleti, hanem politikai erejüket is felhasználták a lobbizákor, aminek során mindenki inkább a konkurensek kitúrására törekedett, mintsem a saját helyzetének erősítésére.

Az ORTT tagjai – az elnök látszólagos kivételével – nem bírták a rájuk nehezedő nyomást és a szakmaiság látszatába burkolódzva próbálták a mögöttük álló érdekeket képviselni. Az ORTT-ben így a nyilvánosság bevonásával kitört a háború, amely az egész szervezet tekintélyét felborítani látszik. A nyertest pedig valamikor októberben, jogilag kifogásolhatatlan módon, a szabad verseny szellemében ki kell hirdetni…

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.