2024. május 6. - Ivett, Frida

A korrupt ENSZ-t utoléri Allah bosszúja

Nagy valószínűséggel az ENSZ tudott az afganisztáni választási csalásokról, mégsem tett semmit. Az egyre készülődő tálib offenzíva, és a világszervezet elleni merénylet kiváltó oka is ez lehet. Hova jut így a világ?
2009. október 6. kedd 17:49 - Pásztor Balázs
Valami nagyon nincs rendben

Hamdid Karzai jelenlegi afgán államfő az augusztus 20-ai választásokon a szavazatok 54,6 százalékának begyűjtésével újra Afganisztán elnöke lett, ráadásul a második forduló kiírása nélkül - legalábbis az eddigi eredmények szerint. A közvélemény-kutatásokat megcáfoló, fölényes győzelem pont kapóra jött az ENSZ-nek, hisz így nem kellett második fordulót kiírnia, amiben feltételezhetően a Tálibán minden eddiginél erősebben éreztethette volna jelenlétét - robbanásokat és halottak százait hagyva maga mögött. Ez a térség stabilitását veszélybe sodorta volna, ekképp nem szolgálná sem a világ, sem a civilek, és legfőképp nem Amerika érdekeit.

Így hát a tálibokon, és Karzai ellenzőin kívül mindenki örül - pontosabban örült addig, amíg egy ENSZ diplomata ki nem tálalt. Peter Galbraith, az ENSZ afganisztáni missziójának (UNAMA) volt helyettes vezetője kissé összeveszett felettesével, Kia Eidevel az állítólagos afganisztáni választási csalások ügyében, majd diszkréten kirúgták.

Elbocsájtása előtt Ban Ki Mun főtitkár megkérte őt, hogy ne beszéljen észrevételeiről a sajtónak, de miután az ENSZ sem teljesen úgy járt el a diplomatával szemben, ahogy azt megígérték, vasárnap a New York Times hasábjain megjelentett nyílt levélben rohamozta meg az ENSZ - nem is kevés sikerrel.

Levelében gyakorlatilag azt mondta ki, hogy Afganisztánban hatalmas választási csalások történtek, amiket az ENSZ - a demokrácia, és az igazságosság védőszentje - szándékosan hallgat el. ”Eide utasított, hogy nem beszéljek többet a fiktív, szavazókörökről (nagyjából 1500, ki sem nyitott szavazókörről van szó -a szerk.). Ezekben több százezer hamis szavazatot könyveltek el Karzai javára. A választási folyamat más kritikus időszakaiban egyszerűen arra utasítottak, hogy ne firtassam tovább a csalás kérdését."

A vita oka egyébként az volt, hogy a törvényileg kérdéses szavazatok mindössze tíz százalékát vizsgálták meg a szakértők, ezért a vélt igazságtalansághoz képest elenyésző helyen kezdeményezték az újraszámlálást.

Reakciók


Újraszámlálás
Afganisztánban hétfőn megkezdődött azoknak a szavazócéduláknak az újraszámlálása, amelyek a gyanú szerint törvényellenesen befolyásolhatták az augusztus 20-án rendezett elnökválasztás kimenetelét. Az újraszámolt szavazatok közt csak a panaszosak által kifogásoltak azon 10 százaléka van, amit a független bizottság véletlenszerűen kiválasztott. A Kabulban működő nyugati diplomáciai képviseletek egyelőre nem kommentálják a voksolást, amíg az afgán illetékesek nem bírálják el a választási panaszokat.
Persze az ENSZ szándéka nemes volt, hisz a lakosság védelmét és biztonság stabilitását nézte, amikor feltehetőleg így döntött, de semmilyen nemes cél nem vethet gátat a demokráciának - állítják épp ők. Ugyanakkor Brooks céljai is nemesek voltak, hisz a nyilvánosságra hozatallal épp azt akarta elérni, hogy leplezzék le bűnösöket, és álljon helyre az afganisztániak ENSZ-be vetett bizalma, hisz az ottani lakosság tisztában van a csalásokkal. Bármennyire nemesek is voltak a célok, az eredményük fatális hiba lett.

Gyakorlatilag - ha azt vesszük, hogy a hír vasárnap reggel látott napvilágot, és kel neki 12 óra, amíg eljut a föld minden szegletébe - két nap telt el a cikk elolvasása óta. Két nap, és a világ kissé megváltozott. Pakisztánban egy ENSZ központ repült a levegőbe öngyilkos merénylő által - és a szakértők csak remélik, hogy ez az augusztusi rakétatámadásra adott válaszlépés, és nem a vasárnapi nyílt levélre. Hisz a pakisztáni és az afganisztáni tálibán ezer szállal kötődik egymáshoz, ami a határokon áthúzódó egységes stratégia, és közös kommunikációs rendszer igazol. Ráadásul szintén a hét végén lendültek támadásba a tálibok, amire ma indult meg a válaszcsapás - eddig több mint 100 halottat produkálva.

A tálibok helyzete a cikket követően rendkívül megerősödött. Ennek oka, hogy az eset miatt - bár erről még hivatalos felmérés nincs, de a közhangulaton érezhető - az esett miatt megrendült a bizalmuk a nemzetközi erőkben,és így sokan az egyetlen lehetséges alternatíva mellett döntöttek.

Ráadásul a cikk valódiságát Abdullah Adbullah, Karzai legfőbb kihívója sem cáfolja, aki a választásokon 27,8 százalékot szerzett. Ám Galbraith szerin Karzai minden harmadik szavazat hamis - vagy legalábbis erősen gyanús - és ha ezt vesszük alapul, akkor Karzai mindössze 36,4 százalékon áll. Ha ehhez hozzávesszük az első forduló rendkívül gyér, 38,7 százalékos választási arányát, akkor egy második fordulóban - az igazi tétért menő küzdelem aktivitást figyelembe véve - bármi megtörténhet. Főleg, úgy, hogy a szavazatokat immáron az alapján adják le, hogy egy ENSZ diplomata állítja azt, hogy Karzai csalt.

Kicsit távolabb


Simai Mihály a Magyar ENSZ Társaság elnöke megkeresésünkre újabb információkkal szolgált az ügyről: az ottani ENSZ irodánál dolgozó 7-8 ENSZ képviselő úgy értékelte, hogy az afganisztáni szavazatok egyharmada hamis - vagyis csalás történt - és az ebből kipattant botrány miatt sokan le is mondtak állásukról- ám közülük csak Galbraith bírt jelentős beosztással. Azt is hozzátette, hogy lehetetlenség pontosan megítélni az ottani helyzetet, de nem vonta kétségbe Galbraith levelének igazságtartalmát. Azonban véleménye szerint az ENSZ-nek nincs akkora felelőssége az ügyben, mint amekkorának a levél azt beállítja.

A nyílt levél nem csak Afganisztán és környékének bizalmát tépázta meg, hanem az egész világét. Elvégre, ha épp a korrupció ellen, és demokráciáért harcoló világszervezet segédkezik a korrupcióban, és demokrácia meghurcolásában, akkor kiben bízhatunk? Hisz az ENSZ felett nem áll már senki. A nagy jót képviselő közös akarat nélkül - amit eddig az ENSZ képviselt - pedig sokak világba vetett hite omolhat le - és ezzel a világ egy része is összeomolhat.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását