2024. május 10. - Ármin, Pálma

Halálos késelés a buszmegállóban

Több embert megkéselt vasárnap este egy ismeretlen férfi a dél-morvaországi Brünn (Brno) melletti Strelice falu buszmegállójában. A sérülésekbe egy férfi belehalt, két személyt pedig súlyos állapotban kórházban kezelnek - jelentette be Sona Svobodová dél-morvaországi rendőrségi szóvivő.
2009. október 5. hétfő 14:00 - HírExtra
A késelő elmenekült.
A Nova kereskedelmi televízió szerint a támadó egy férfi volt, aki kerékpáron haladt az úton. A buszmegálló előtt megállt, majd késsel rátámadt az ott várakozó emberekre. A szóvivő a televízió értesülését nem erősítette meg, de nem is cáfolta.A hétfői közlés szerint az áldozat egy 41 éves férfi, míg egy 42 éves nő és egy 34 éves férfi súlyos sérülést szenvedtek, és kórházban vannak.

Svobodová szerint folyik az eset kivizsgálása. A buszmegállóban várakozó társaság állítólag hangos volt, de nem tudni, hogy ez összefüggésben van-e a támadással.

A rendőrség több szemtanút már kihallgatott, s továbbiakat keresnek. A szóvivő közölte, hogy az incidens idején kilenc személy, köztük két gyermek tartózkodott a buszmegállóban. Hét személyt a rendőrség már azonosított, míg kettőt keresnek.

A falusiak az incedens idején láttak egy idősebb férfit a közelben, akit biciklit tolt. A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy a férfi azonos-e a tettessel - jegyezte meg Svobodová.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását