2024. május 10. - Ármin, Pálma

Négy NATO-katona halt meg

Meghalt négy NATO-katona, köztük három amerikai az elmúlt huszonnégy órában Afganisztánban - közölte pénteken egy NATO-szóvivő Kabulban.
2009. október 2. péntek 16:20 - HírExtra
Elmondta, hogy a nap folyamán két amerikai katona vesztette életét Kandahár tartomány nyugati részén egy incidensben. A déli országrészben található tartomány a Nyugat támogatását élvező kabuli kormány ellen fellázadt, vallási fanatikus muzulmán tálib lázadók fellegvára. Korábban a NATO-vezetésű nemzetközi biztonsági erő (ISAF) bejelentette, hogy az elmúlt husszonnégy órában két katonája esett el. Egyikük amerikai, aki pénteken halt bele a keleti országrészben gránáttámadásban szerzett sebesülésébe.

A másik áldozat állampolgárságát az ISAF nem tette közzé, a londoni védelmi minisztérium azonban tudatta, hogy a brit királyi légierő egyik tagjának életét robbanás oltotta ki egy katonai tábor mellett, járőrözés közben a déli Hilmend tartományban.

Idén már 384 külföldi katona - köztük 226 amerikai - halt meg Afganisztánban a francia hírügynökség összesítése szerint. Ugyancsak az AFP adatai szerint 219 brit katona vesztette életét az ázsiai országban az Egyesült Államok vezette beavatkozás 2001 végi kezdete óta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását