2024. május 6. - Ivett, Frida

Rekordfogadás a választásokra

Minden idők legnagyobb összegű fogadásával csábít a szeptember 27-i német parlamenti választásokon való részvételre a Bild.
2009. szeptember 16. szerda 15:02 - HírExtra
Németország és egyben Európa legnagyobb példányszámú napilapja - írd és mond - egymillió eurót (durván 270 millió forintot) ajánlott fel annak, aki a legpontosabban megjósolja az öt parlamenti párt várható eredményét. Az újság egyetlen feltétele, hogy a tippelő maga is menjen el szavazni. A pártok szereplésével kapcsolatos tippeket már jó előre be lehet küldeni a szerkesztőségbe, a választáson való részvételt azonban - legalábbis a nyertesnek - hivatalosan is bizonyítani kell.

Négy évvel ezelőtt a Bundestag-választásokon való részvétel 77,7 százalékos volt, ami a háború utáni választások történetében a legalacsonyabbnak számított. A legmagasabb részvételi arányt ezzel szemben 1972-ben mérték, akkor a választópolgárok 91,1 százaléka élt szavazati jogával.

A Bild most abból indul ki, hogy legalább a 80 százalékot kell megcélozni. A fogadást bejelentve szerkesztőségi állásfoglalásként hangsúlyozta, hogy noha alkotmányjogilag a szavazás nem kötelező, az mégis erkölcsi kötelesség. "A politikusok többségében való mindennapos csalódások ellenére sem szabad megengedni, hogy a politikából való kiábrándultság legyen úrrá az országon" - érvelt a napilap, hozzáfűzve, hogy az súlyos károkat okozna a demokráciának.

Az újság arra szólította fel a polgárokat, hogy másfél hét múlva minél nagyobb számban éljenek szavazati jogukkal. A részvétel ösztönzése érdekében a Bild még a Német Labdarúgó Szövetséggel is összefogott. A létrejött megállapodás értelmében a választásokig még hátra lévő két Bundesliga-fordulóban a mérkőzések szünetében az újság és a szövetség közösen buzdít a szavazásra.

A Németországban rendkívül kedvelt napilap még attól sem riadt vissza, hogy a "hasukon keresztül" környékezze meg a potenciális szavazókat. A McDonald,s partneri közreműködésével kilátásba helyezte ugyanis, hogy minden - szavazatát ténylegesen leadó - választó szeptember 27-én ingyen reggelit kap.

Azt viszont az újság csak egy nappal korábban árulja el, hogy mindez hogyan is kerül lebonyolításra, továbbá azt is, hogy mi lesz a menü.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását