2024. május 12. - Pongrác

Az angolok nem ismerik, de tisztelik a Lokit

Szerdán (20:45 órakor) az első számú labdarúgó európai kupasorozatban, azaz a Bajnokok Ligájában fogadja az ötszörös győztes Liverpool a Debrecent.
2009. szeptember 15. kedd 14:17 - HírExtra
"Esélylatolgatásokba nem lehet belemenni, hiszen ilyen kaliberű csapat ellen, ebben az összetételben még nem léptünk pályára - nyilatkozott Herczeg András vezetőedző a DVSC-TEVA honlapján. - A mérkőzésen dől el, mire leszünk képesek. Természetesen lehet mondani nagy szavakat, hogy bátran és elszántan játszunk, de azért nem mindegy, mit enged meg az ellenfél."

A vendégeknél hiányozni fog a sérült Rudolf Gergely, valamint Szélesi Zoltán. Sárga lapok miatt Varga József és Dombi Tibor sem léphet pályára.

"Persze, hogy bennem van, milyen jó lenne gólt szerezni, de két lábbal kell állni a földön. Nekünk az a feladatunk, hogy tisztességgel, becsülettel a legjobb teljesítményt próbáljuk nyújtani." - nyilatkozott Herczeg.

A szigetországi újságírók nem sokat tudnak a magyar bajnokról. A média képviselői között általános a vélekedés, hogy az a csapat, amely kvalifikálta magát a BL csoportküzdelmeibe, ráadásul hazája bajnoka, nem lehet gyenge ellenfél.

A Daily Mirror újságírója - aki a magyarok közül egyedül Bodnár László nevét ismerte, őt is csak bírósági ügye miatt - szerint a Liverpool mindent belead majd a szerdai összecsapáson, hiszen a gárda nem kezdte túl jól a bajnokságot, ezért a játékosoknak szükségük van a győzelem ízére, hogy nőjön az önbizalmuk. Szerinte Rafael Benitez vezetőedző a következőképpen állítja majd fel kezdőcsapatát:

Reina - Insua, Skrtel, Carragher, Johnson - Bennajun, Gerrard, Lucas - Kuyt, Torres, Babel
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását