2024. május 11. - Ferenc

A Szív Világnapja

Idén kilencedik alkalommal csatlakozik a nemzetközi Szív Világnapja 2009 programsorozatához a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház, amely nagyszabású szűrőnappal szeretné felhívni a figyelmet a szív- és érrendszeri megbetegedések veszélyeire.
2009. szeptember 11. péntek 19:05 - HírExtra
Magyarországon a keringési rendszer betegségei következtében bekövetkezett halálozások aránya háromszor nagyobb, mint az európai átlag, de a szakemberek szerint még a hazai átlagnál is jóval rosszabb a szabolcsi lakosság egészségügyi állapota. A szívinfarktus halálozási aránya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében húsz százalékkal magasabb, mint a magyar átlag, ami éppen ugyanennyivel nagyobb az európai átlagnál - mondta Pikó Károly, a kórház főigazgatója pénteken sajtótájékoztatón Nyíregyházán. A népbetegség tekinthető probléma megelőzésének érdekében számos programhoz csatlakozott a szabolcsi gyógyintézmény: ilyen a 2000-ben elindult Szív Világnapja, melynek helyi rendezvényét szeptember 27-én rendezik meg Nyíregyházán.

A megyei kórház idén szakmai partnerként vesz részt a programban, melynek témája a prevenció és a szűrővizsgálatok fontosságának hangsúlyozása - emelte ki a főigazgató. A közösségi egészségnapon ingyenes szűrővizsgálatok keretében a vércukor-, vérnyomás- és koleszterinszint méréseket, testtömeg számítást, és szemfenék vizsgálatokat végeznek el a szakemberek, de emellett számos kísérőprogram is igyekszik a figyelmet felhívni keringési betegségekre. Célunk, hogy felhívjuk a lakosság figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára, és rávezessük az embereket az egészséges életmód előnyeire - tette hozzá Pikó Károly.

A Jósa András Oktató Kórházban egyébként tavaly adták át a részben uniós támogatással felépült Térségi Diagnosztikai és Szűrőközpontot, melyben érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatos gyógyító tevékenységet folytatnak. Az intézményben a magas rizikófaktorba tartozó betegek teljes átvizsgálását elvégzik, de egy speciális szűrőbusz beszerzésével a hátrányos helyzetű, nehezen megközelíthető településeken is lehetőség nyílt a kiemelt rizikófaktorú, ám tünetmentes betegek előszűrésére.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását