Kultúra

Pluszpénz a fővárosi színházaknak

elosztotta a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága csütörtök délután az idei 559 millió forintos központi művészeti támogatást.

A politikusok tájékoztatása szerint a fővárosi színházi tanács és a bizottság álláspontja között sikerült kompromisszumot találni, így konszenzussal döntöttek a színházak támogatásáról. A pénz egy részéről, 98 millió forintról már korábban határoztak, az idei önkormányzati elvonást pótolták vissza ezzel. A támogatást részben a fizető nézőszám, valamint a minőség és a rászorultság alapján osztották fel – jegyezte meg Gy. Németh Erzsébet.

Csomós Miklós közölte, hogy csupán jobb híján, illetve azért szavazták meg a felosztást, hogy a teátrumok hozzájussanak végre ehhez a pluszpénzhez, amelyre már hónapok óta várnak. Leszögezte, hogy jó döntést ez ügyben csak azután lehetne hozni, ha módosítják az előadóművészeti törvényt, és ha lesz a fővárosnak a színházak által támogatott kulturális koncepciója.

A 14 színházból a nagyobb összegű támogatásban részesülők között van az Operettszínház (69,5 millió forint), a Vígszínház (65 millió), az Örkény István Színház (53 millió) és a Centrál Színház (44 millió). A kisebb támogatásúak között szerepel a Thália Színház (9,6 millió) és a Mikroszkóp Színpad (5 millió) is.

Idén egyébként a legnagyobb költségvetési támogatásban ismét az Operettszínház részesül, mivel a pluszpénzzel együtt továbbra is egymilliárd forintnál nagyobb a költségvetési támogatása. A legkevesebb költségvetési támogatáshoz, valamivel több mint 120 millió forinthoz a Mikroszkóp Színpad jut.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.