2024. május 10. - Ármin, Pálma

Embercsempész átverése Ferihegyen

Hattagú családot csapott be egy embercsempész: Ferihegyen azt hazudta nekik, hogy már Svédországban vannak.
2009. szeptember 8. kedd 15:53 - HírExtra
Eredetileg Svédországba szeretett volna eljutni egy négygyermekes család, amelynek tagjai - mint mondták - vallási és politikai okokból menekültek el hazájukból. Csaknem kilencezer dollárt fizettek az embercsempésznek az "állítólag eredeti okmányaikba elhelyezett" svéd vízumért.

Az embercsempész - aki a hat becsapott emberrel együtt Szófia felől érkezett Magyarországra - Ferihegyen azt hazudta a családnak, hogy már Svédországban vannak, majd az útlevelüket elkérte, és eltűnt. Miután a reptéri rendőrök igazoltatták az "árván" maradt családot, menekültkérelmet nyújtottak be.

Ugyanazon a járaton hasonlóan járt egy másik utas, aki szintén Észak-Európába akart eljutni. Ő is pénzért jutott - az esetleg nem is valódi - vízumhoz, de Ferihegyen őt is cserben hagyta az embercsempész. Ezek után ez a férfi is menekültstátuszért folyamodott.

A repülőtéri rendőrök a személyleírás és az utaslista alapján azonosították az embercsempészt, akit azóta is keresnek - áll a közleményben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását