Az Európai Unió egyik legzavarosabb viszonyaival rendelkező régiója Észak-Írország. A terület Nagy-Britanniához tartozik, de rendkívül kevert etnikailag és vallási szempontból is.

Az elmúlt néhány évtizedben főleg a katolikus-protestáns, azaz a köztársaságpártiak és a brit királynőhöz hűek (az ún. loyalisták) közötti konfliktusok miatt volt reflektorfényben ez a terület. A közelmúltban végre sikerült pontot tenni a háborúskodás végére (legalábbis látszólag), azonban újabb „szereplők” léptek színre: a (főleg kelet-európai) bevándorlók.

Keleti veszély a munkahelyekre

Ma még „idegen testként” kezelik a külföldről érkezőket Észak-Írország lakói. Alig tíz évvel azután, hogy megszületett a történelmi, 1998-as nagypénteki megállapodás (ami felfüggesztette a vallásháborút), Észak-Írországban újra villongások várhatóak. Az új ellenfelek pedig a bevándorlók.

A bevándorlók ugyanis veszélyt jelentenek a gazdasági válságban legfontosabb értékre: a munkahelyekre. „Nem tudunk a saját városunkban dolgozni. De nem adjuk fel és harcolunk ezért” – közölte harciasan a köztársaságpárti Alan Skey, aki korábban – különböző fegyveres akciói miatt – 16 évet töltött börtönben.

Skey szerint „ma a republikánusokat és a loyalistákat a külföldiek elnyomva tartják a saját országukban”.

Az elsősorban Lengyelországból, Litvániából és Romániából érkező vendégmunkások ugyanis jóval olcsóbb és ugyanolyan szakképzett munkaerőt jelentenek, mint a helyiek. Egy nemrég készített közvélemény-kutatás szerint Skey nincs egyedül ezzel a véleményével. A friss felmérés szerint a többség szerint a bevándorlók hatalmas veszélyt jelentenek az északírek munkahelyeire.

Rasszizmus

A gazdasági válság az elkeseredettséget és a bűnbakkeresést is kiváltja az emberekből. Az észak-írek jelentős része a bevándorlókat hibáztatja a megváltozott élethelyzetükért. Körükben megerősödtek a rasszista, sőt a náci eszmék is. A szigetországi sajtó egyre többször tudósít fiatalokból álló bandákról, akik náci köszöntéssel fogadják egymást és időről-időre bevándorlókat (általában román cigányokat) bántalmaznak. De nemcsak a nyílt utcán háborúznak egymással a különféle nemzetiségű emberek. Az Észak-Írország-Lengyelország futballmeccs után több tucat rivális szurkoló esett egymásnak.

A tartomány több jelentősebb politikusa is megszólalt az egyre erősödő rasszista támadásokat látva. Belfast polgármestere, Naomi Long a „tartomány szégyenfoltjának” nevezte az atrocitásokat. Az északír közgyűlés egyetlen etnikai kisebbségi tagja, a hong kong-i származású Anna Lo szavai szerint a „szektásság és a rasszizmus kéz a kézben jár, ezek pedig az intolerancia és az előítéletesség gonosz gyermekei”.

Valóban nagy a gond?

Észak-Írországban a munkanélküliségi ráta a legutóbbi (április-június) negyedév adatai szerint 6,7 százalék. Ez az érték nemcsak, hogy nem kiugróan magas, hanem jóval a többi brit terület és az EU szintje alatt marad. Mindazonáltal tény, hogy a munkanélküliségi segély jelenlegi szintje a tavalyi duplájára nőtt!

A növekvő szociális kiadások mellett pedig további veszélyt jelez a közigazgatás várható leépítése amiatt, hogy az északír álláshelyek jelentős része (több mint 30 százaléka) ebben a szektorban található.

A megszorítások pedig elodázhatatlanná válnak a jövőben, így várhatóan tovább fokozódik majd a kétségbeesés és ezzel együtt a bevándorlók elleni támadássorozat.

Mit szólnak mindehhez a bevándorlók?

A bevándorlók többsége aggódva figyeli az eseményeket. Ők a jobb élet reményében hagyták el hazájukat, de most olyan veszélyek leselkednek rájuk, amely miatt már sokan visszautaztak az anyaországba.

A „visszavándorlás” azonban még nem öltött tömeges méreteket. Sőt! Vannak, akik szerint továbbra is érdemes szerencsét próbálniuk a külföldieknek Észak-Írországban.

Egy Belfastban dolgozó magyar származású angoltanár, Haász Bernadett továbbra is úgy látja, hogy „megéri a városba menni, mert még mindig az egyik legélhetőbb hely a világon”. „Persze – teszi hozzá – itt is meg kell nézni, hogy pontosan melyik környékre megy az ember, de – szerinte – ez minden városban így van”.