2024. május 27. - Hella

Nőket diszkriminál az új jogszabály

A síita nőkkel szembeni diszkriminációt törvényesítő jogszabályt fogadtak el Afganisztánban - közölte pénteken a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberjogi szervezet.
2009. augusztus 14. péntek 16:12 - HírExtra
A HRW szerint az afgán hivatalos közlönyben július 27-én közzétett törvény számos "visszafejlődést" mutató, az alkotmányt közvetlenül megsértő rendelkezést tartalmaz a nők jogaira vonatkozóan. Egyebek mellett olyan kitételt tartalmaz, amely szerint a férjnek joga van megvonni feleségétől az anyagi támogatást, beleértve az élelmet is, ha a nő nem hajlandó kielégíteni férje szexuális igényeit.

A szóban forgó törvény értelmében a gyermekek feletti gyámság minden esetben az apákat és a nagyapákat illeti meg. A nőknek továbbá engedélyt kell kérniük férjüktől, ha munkát akarnak vállalni, a nemi erőszak elkövetői pedig mentesülhetnek a felelősségre vonás alól, ha egy bizonyos összeget kifizetnek áldozatuknak.

A szervezet azt állította, hogy a jogszabály annak a márciusban elfogadott házassági törvénynek az újabb verziója, amely végül nem lépett életbe, mert a nyugati országok úgy értelmezték, hogy a házasságon belüli nemi erőszakot engedélyezné. A néhány héttel az augusztus 20-i elnökválasztás előtt hatályba lépett, módosított törvénnyel Hamid Karzai elnök lényegében "eladta a nők jogait" a fundamentalista síita vezetőknek szavazataikért cserébe - vélekedett Brad Adams, a HRW ázsiai részlegének igazgatója.

"Ezeknek a barbár törvényeknek el kellett volna tűnniük a tálib rezsimmel együtt 2001-ben, ám Karzai újraélesztette őket, és hivatalosan áldását adta rájuk" - mondta a jogvédő. A New York-i székhelyű szervezet felszólította az Afganisztánt támogató nagyhatalmakat, hogy vegyék rá az afgán elnököt a jogszabály módosítására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását