2024. május 11. - Ferenc

Több óvodát és bölcsődét ígér a kormány

A gyes időtartamának csökkentése mellett a kormány programot dolgozott ki a gyerekvállalás ösztönzésére; ennek keretében 2012-ig, főként EU-s forrásból, 15-16 ezerrel kívánja bővíteni az óvodai, bölcsődei férőhelyek számát.
2009. június 11. csütörtök 12:12 - HírExtra
A kormányszóvivő egy kérdésre reagálva kijelentette: ha a köztársasági elnök pozitív ösztönzők hiányára hivatkozva nem írja alá és visszaküldi a családtámogatási rendszer módosításáról szóló jogszabályt, akkor az államfővel megismertetik a csomag egészét.
Sólyom László a program komplexitását látva remélhetőleg elfogadhatónak találja és támogatni tudja a két új jogszabályt - mondta Budai Bernadett, hozzátéve: az óvodai, bölcsődei férőhelyszám tervbe vett növelése ugyanis összességében kompenzálja a gyes időszakának megkurtítását.

A kormányszóvivő nem sokkal azt megelőzően beszélt erről, hogy a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményben tudatta az MTI-vel: az államfő nem ért egyet a gyermekgondozási segély időtartamának három évről két évre csökkentésével, ezért nem írta alá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, valamint az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt.

Budai Bernadett a sajtótájékoztatón kitért arra: a gyes időszakának rövidítése mellett a családtámogatási rendszer átalakításában gondoskodni kell a munkába visszatérni kívánó anyák helyzetének könnyítéséről óvodai, bölcsődei fejlesztésekkel. Ez év szeptemberétől egyszerűbbé válik a családi napközik létesítése is, ahhoz nem kell például szakhatósági engedélyeztetés. Az állami normatívát pedig 2010-től gyermekenként évente 246 ezerről 300 ezer forintra emelik. Új ellátási forma lesz a családi gyermekfelügyelet intézménye, vagyis kedvező feltételek biztosításával lehetővé teszik, hogy egy anya akár három, közelben lakó gyermekről is gondoskodhasson napközben.

A kormány elő kívánja segíteni a gyesről, gyedről visszatérni kívánó anyák részmunkaidős foglalkoztatását is. A közszférában ehhez egyéves lehetőséget biztosít, míg a versenyszférában munkaerő-piaci eszközökkel fogja ösztönözni, hogy a kisgyermekes anyák ebben a formában dolgozhassanak - mondta Budai Bernadett.

Varga Zoltán önkormányzati miniszter arról beszélt, hogy a kormány az idén a tavalyihoz hasonlóan 4,1 milliárd forintot biztosít az óvodák, bölcsődék, közoktatási intézmények fejlesztésére. E pályázati úton elnyerhető forrás révén a hátrányos helyzetű gyerekek is egyenlő eséllyel folytathatják tanulmányaikat.

A magyar államkincstárhoz 896 jelentkező 1.323 pályázatot nyújtott be, összesen 23,3 milliárd forint értékben. Ezen belül bölcsődék infrastrukturális fejlesztésére, korszerűsítésére 127-en pályáztak, közülük 45 igénylő részesült támogatásban, összesen 500 millió forint értékben. Óvodák nyílászáróinak cseréje, azok komfortosabbá tétele érdekében 186 pályázót támogatott a tárca 1,8 milliárd forint értékben - közölte a miniszter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását