2024. május 9. - Gergely

Bevándorlókkal csapott össze a rendőrség

Ismét összecsapások voltak Athénban muzulmán bevándorlók és a rendőrség között amiatt, hogy két nappal korábban az iszlám közösség szerint görög rendőrök egy igazoltatás során széttéptek és megtapostak egy Koránt.
2009. május 22. péntek 20:46 - HírExtra
A Görögországi Muzulmán Szövetség szerint szerdán egy szíriai tulajdonban lévő kávéházban tartott razzia során rendőrök igazoltattak négy szíriai bevándorlót. Akkor az egyik rendőr állítólag széttépett egy Koránt, sőt, meg is taposta az iszlám szent könyvét. A rendőrség vizsgálatot rendelt el az ügyben. A hír gyorsan elterjedt a muzulmán bevándorlók, elsősorban afgánok és pakisztániak körében, és ők szervezték meg a csütörtöki tüntetést a görög fővárosban, de a megmozdulást a városközpont, az Omonia tér előtt könnygázzal oszlatták szét a rendőrök.

Ugyanakkor csütörtökön őrizetbe vettek egy afgán illetőségű férfit, aki Molotov-koktélt akart dobni egy athéni rendőrőrsre, de a támadásban ő maga szenvedett súlyos égési sérüléseket.

Pénteken mintegy 1500 muzulmán vonult végig Athénon "Allah nagy" kiáltásokkal, Korán-köteteket, valamint "El a kezekkel a bevándorlóktól" feliratú transzparenst emeltek a magasba. A parlament elé vonulva kövekkel és botokkal kezdték el dobálni a törvényhozás épületét őrző rendőröket, akik ismét könnygázt vetettek be ellenük. Az erősödő görögországi bevándorló-ellenességnek jele volt az is, hogy május 9-én egy szélsőjobboldali csoport támadt rá Athénban bevándorlókra, akik közül hárman kórházba kerültek.

Görögországban egyre több probléma van a bevándorlókkal, akik naponta érkeznek Törökországon keresztül Ázsiából, és innen akarnak továbbmenni Nyugat-Európába. A görög belügyminisztérium szerint tavaly közel 150 ezer tartózkodási engedély nélküli bevándorlót tartóztattak le az országba, és közülük 57 ezren Törökországból érkeztek. Becslések szerint jelenleg negyedmillióan élnek illegálisan Görögországban. Jogvédő szervezetek szerint viszont a görög hatóságok nem védik meg a bevándorlókat az atrocitásoktól.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását