2024. június 1. - Tünde

Az EB rábólintott a Mol-tranzakcióra

Az Európai Bizottság feltétel nélkül jóváhagyta a Mol Nyrt. és a horvát kormány között 2009. január 30-án kötött részvényesi megállapodás módosítását, amely szerint a Mol lesz felelős az INA működtetéséért a horvát társaság felügyelőbizottságának megválasztása után - közölte a magyar cég hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2009. május 18. hétfő 22:59 - HírExtra
A részvényesi megállapodás alapján a Mol öt tagot delegál az INA kilenc fős felügyelőbizottságába, és ellenőrző befolyással rendelkezik az igazgatóságban. A horvát kormány a szerződés szerint vétójoggal rendelkezik bizonyos esetekben azért, hogy biztosíthassa a nemzeti energia-ellátást, és beleszólhasson az INA stratégiai eszközeit érintő egyes döntésekbe.

A Mol az INA hattagú igazgatóságába három személyt delegál, köztük az elnököt, akinek a szavazata egyenlőség esetén dönt. A kormány szintén három tagot delegál a testületbe. A részvényesi megállapodás határozatlan időre szól, s addig hatályos, amíg mindkét fél legalább 25 százalék plusz 1 szavazattal rendelkezik az INA-ban.

A Mol Nyrt. bevétele 2008-ban 3.535 milliárd forint volt, ami 36 százalékkal több a 2007. évinél. A társaság 141,5 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, ami 45 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. A konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti eredmény-kimutatás alapján a társaságnak tavaly a negyedik negyedévben 33,3 milliárd forint vesztesége volt, szemben az egy évvel korábbi 98 milliárd forint nyereséggel. A társaság a veszteséget az "összeomló olajipari környezettel" és a társult vállalkozások "erőteljes" negatív eredményével magyarázta.

A horvát INA olaj- és gáztársaság 47,2 százaléka a Mol Nyrt.-é, míg 44,8 százaléka horvát állami tulajdonban van. A Mol és a horvát kormány januárban megállapodott a gázüzletág leválasztásában, abban, hogy a horvát állami tulajdonú Plinacro gázvezeték-üzemeltető 514 millió kunáért (20,15 milliárd forint) megveszi az INA okoli gáztárolóját. A gázkereskedelmi tevékenység értékesítésére vonatkozó szerződést július 1-jéig kell megkötni. Az INA 2008-ban 1,1 milliárd kunás (44,66 milliárd forint) veszteséget jelentett adózás után, az importgáz drágulására, a hazai gázárak állami korlátozására, a kőolaj árának csökkenésére és a dollár erősödésére hivatkozva. A bevétel 11 százalékkal 28,8 milliárd kunára nőtt. Tavalyelőtt, 2007-ben 869 millió kuna volt az INA adózott eredménye.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását