2024. május 8. - Mihály

Obama egyre népszerűbb

Az elnökségének 100. napjához közeledő Barack Obama népszerűsége tovább erősödött - derül ki a USA Today/Gallup pénteken közzétett felméréséből.
2009. április 24. péntek 21:19 - HírExtra
Obama működését a közvélemény 53 százaléka tartja ítéli kiemelkedőnek vagy jónak a nemzetbiztonság terén, a gazdaságot illetően 48 százalék vélekedik ugyanígy. A USA Today rámutatott, hogy Obama megítélésében erős pártos megosztottság tükröződik. Tíz demokrata párti szavazóból csaknem kilenc és a függetlenek nagyjából fele értékelte jónak vagy nagyon jónak azt, amit Obama eddig tett. A republikánusoknak azonban csak az egynegyede ad jó osztályzatot az elnöknek.

Ezen mutatók mellett az amerikai közvélemény több dolog miatt aggódik Obama működésével kapcsolatban. Tízből négy megkérdezett jelezte, hogy az elnök szerinte túlságosan nagy mértékben támaszkodik a szövetségi kormányra a problémák megoldásában. Tízből hárman a nagy állami költekezést és a szövetségi mentőcsomagokat tartják a legrosszabbnak Obama elnökségében. A legjobb, ami az új elnök nevéhez fűződik az amerikaiak szerint, az Egyesült Államok javuló nemzetközi tekintélye.

A felmérésben szondázott 1051 felnőtt körében több mint kétszer annyian voltak azok, akik szerint Obama kampánybeli ígéretéhez híven őszinte erőfeszítéseket tesz a republikánusokkal való együttműködés érdekében, mint azok, akik szerint nem. Ezzel szemben 56 százalék szerint a republikánusok nem tesznek eleget a kétpárti együttműködés érdekében, s csak 38 százalék látja úgy, hogy igen. Calvin Mackenzie, a Colby Egyetem professzora szerint Obama előnyt kovácsolt a gazdasági válságból: az amerikaiak azt akarják, hogy a kormány találjon kiutat a krízisből, és ennek érdekében Obama sikerét kívánják.

Az elnöknél is nagyobb népszerűségnek örvend a first lady: Michelle Obama működését a közvélemény 79 százaléka helyesli, "ellentábora" mindössze 8 százalékos. Ennél csak Laura Bush tetszési indexe volt magasabb (85 százalék) 2005 januárjában és Hillary Clintoné (80 százalék) 1999 februárjában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását