2024. május 9. - Gergely

Konfliktus Európával és Amerikával

Tegnap kezdte és ma fejezi be ülését a 22 országot tömörítő Arab Liga. Szó esett az új izraeli kormányról és Szudán elnökének hágai ítéletéről - ami miatt szembehelyezkednek mind Európával, mind Amerikával.
2009. március 31. kedd 13:49 - Pásztor Balázs
A liga összeül

Az Arab Liga
Az Arab Ligát 1945-ben alapította Egyiptom, Irak, Jordánia, Libanon, Szaud-Arábia,és Szíria - amihez pár hónappal később kapcsolódott Yemen is. Mostanra 22 arab ország a tagja. Célja az arab országok közti kapcsolatok megerősítése, a fokozott együttműködés, és egymás védelme.
Sok fontos kijelentés elhangzott a tegnap Katarban huszonegyedszerre összeült Arab Ligában. Az összeülés fő indoka Izrael Gázai hadművelete, valamint új kormányához való hozzáállás volt. A közös reakció azért kellett egyeztetni, mivel a liga koránt sincs jóban a shíta, arabnak nem számító Iránnal, és az általuk támogatott gázai Hamasszal.

Azonban a hatalmi törekvésektől nem mentes Katar amerikai és arab rosszallás ellenére jó viszonyt ápol a Hamasszal, a szintén résztvevő Szíriával egyetemben. Az ülésen több ok miatt meg sem jelent, legnagyobb arab népességgel rendelkező Egyiptom, és a jelenlévő Szaud-Arábia viszont a Fatah palesztin elnök egyértelmű támogatói. Egyiptomhoz hasonló okok miatt nem jelent meg Omar és Marokkó sem.

Heves viták ellenére, a Liga jelenlévő tagja egységesen azt a határozatot hozták, hogy figyelmeztetik Izraelt: az arab békeajánlat korántsem örök életű, így annak teljesítésére határozott időpontot követelnek. Az emlegetett ajánlat még 2002-ben született, mely szerint a liga minden országa normalizálja kapcsolatait Izraellel, ha az kivonul az általa megszállt arab földekről (Egyiptom elhatárolódott a döntéstől). Eközben Izraelben Benjamin Netanyahu megalakította jobboldali kormányát, ami nem valószínű hogy kész konkrét, a liga számára is elfogadható időponttal szolgálni.

Hágai bűnös a nemzetközi találkozón

Szudán és Egyiptom rossz viszonyának oka
A két ország a Hala'ib (Halayib) háromszög nevű, az ott talált olaj ellenére értéktelen terület miatt fúj egymásra. A probléma gyökerei egészen a 19. század utolsó évéig nyúlnak vissza, amikor a brit gyarmatbirodalom és Egyiptom által kötött egyezség Szudán és Egyiptom közös határát a 22. szélességi fok mentén húzta meg, ezáltal több törzsi területet kettévágva, megnehezítve egyes családok számára az együttélést. Hogy ezen a helyzeten javítson, Egyiptom - egyesek szerint az angolok - 1902-ben átadta a terület irányítási jogát déli szomszédjának, és tulajdonképpen ez volt a területi vita keletkezésének a pillanata.

1958-ban az egyiptomi elnök, Abdel Nasser csapatokat küldött a területre, de rövidesen szudáni csapatok is érkeztek a szudáni határra, mire végül Nasser meghátrált. A területen kiadott olajkutatások miatt újabb viták robbantak ki, majd mikor Bashir szudáni iratokra kötelezte az ottani lakosságot, egész Egyiptom tüntetett Szudán ellen. Szudán 1993-ban és 2000-ben is panaszt tett az ENSZ-nél Egyiptom ellen, amikor Egyiptom telepeseket telepített oda (1993), majd katonailag megszállta a területet (2000). A konzulátusok bezártak, és a vita a mai napig tart. (mindennapi Afrika nyomán)
Hassan al-Bashir hivatalba lévő szudáni elnököt március elején nyilvánította bűnösnek a Hágai Nemzetközi Bíróság, a Darfúrban elkövetett vérengzések miatt. Bashir elutasította a vádakat, sőt látványos utazásokat tesz olyan országokba, akik szimpatizálnak vele (és nem kötelesek őt kiadni Hágának). Így jutott el Eritreába, Egyiptomba, Líbiába és most Katarba. Az eset széles nemzetközi vihart kavart: Európa, Japán, Amerika és Afrika egy része éljenzi az ítéletet, míg az arab országok, Irán, Kína, Oroszország és az Afrikai unió (AU) elítéli.

Bashir az ítéletre válaszul kiutasított 13 nemzetközi segélyszervezetet Darfúrból, ami az ottani helyzet összeomlásához vezethet. Épp ezért Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára felajánlotta, hogy újragondolhatják Bashir ügyét, ha visszaengedi a segélyszervezeteket, de Bashir válaszában csak anti-demokratikusnak nevezte az ENSZ-t és javasolta a 15 tagú „testének” újragondolását.

Maga a liga sem volt túlzottan egységes. Bár a végén biztosították Bashirt a támogatásukról, de egyrészt Egyiptom ezért (is) maradt távol, másrészt Moammer el-Kadhafi is ezért ugrott neki Szaúd-Arábia vezetőjének. A líbiai vezető "a britek kreációjának és az amerikaiak szövetségesének" nevezte Abdallah királyt, majd felszólalása után kiviharzott a teremből. A nézeteltérést az ülés után - diplomaták közbenjárásával - később rendezték.

Bashir hangoztatta azt az érvet, amit Kaddhafi is mondott látogatása során: a bíróság másképp jár el Afrika és az arab országok esetében, mint egyébként és hogy ezzel őket akarják megbélyegezni. A liga ma tárgyal még a nyugat-amerikai országokkal, kapcsolataik megerősítéséről.

Nemzetközi iszonyok

Az ítélet és végrehajtásának esetleges megpróbálása könnyen egy széleskörű, akár kisebb háborúkkal dúsított nemzetközi konfliktusba is átcsaphat. Amerika és Európa nem fogja félredobni „az igazság és a demokrácia lovagjai” címet, a ténylegesen több ezer ember haláláért felelős Bashir feloldozása pedig ezzel járna.

Az erősen arab beállítottságú, ám ugyanakkor pán-afrikai Kadhafi vezeti most az AU-t, így ő sem tántorog majd el védelmező szerepétől. (Kaddhafi befolyását az is növeli, hogy a következő liga-találkozót nála rendezik majd, mivel Irak logisztikai problémákra hivatkozva visszamondta a házigazda szerepét.) Az arab világ nem tűri a nyugat befolyását, Oroszország és Kína pedig azt nem, ha egyeduralkodókat akar az ENSZ megregulázni.

Így bármi is lesz, Bashir személye maga a kanóc, amely elfogásával égne le végleg - és halálával aludna ki. Az esetet tovább vegyíti, hogy Bashir még nem próbált Dél-Afrikába, vagy az AU-ból most kivált Madagaszkárra utazni, ahol közel sem számíthatna ilyen kedves fogadtatásra. Országában több helyen háború dúl, közvetlen szomszédaival rossz viszonyban van, és Szudán olajban gazdag déli része 2011-ben feltehetőleg kijelenti függetlenségét, ami aztán végképp összekuszálja majd az érdekszálakat. Hogy akkor mi lesz, azt senki nem tudja megmondani.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását