2024. május 7. - Gizella

„Reszkessen a hazaáruló!”

Tegnap délután csendben ért véget a Jobbik Kossuth téri tüntetése. A körülbelül 3-4 száz szimpatizáns előtt megtartott beszédekben, az előrehozott parlamenti választásokat és a pénzügyi "terroristák" felelősségre vonását sürgette.
2009. március 29. vasárnap 07:59 - HírExtra
A Jobbik a megüresedő miniszterelnöki poszt kapcsán kialakult bizonytalanság és a kormány politikai "trükközése" miatt helyezett kilátásba további tüntetéseket, amennyiben nem kerül sor előrehozott és "szabad" parlamenti választásokra, méghozzá záros határidőn belül. A ma délután elhangzottak értelmében, a Jobbik nem új jelölteket akar, hanem azonnali és radikális politikai és szemléletbeli változást országszerte.



A gerilla Sorosért szól a harang

Az első felszólaló, Vona Gábor, a párt vezetője elmondta, nem a világ által elítélt fegyveres terrorizmussal van az igazi baj, hanem azokkal az un. ’pénzügyi terroristákkal’, akik önös érdekektől vezérelve döntik rommá egész országok gazdaságát. Az általa név szerint említett Soros Györgynek beszédében csak annyit üzent, hogy „soha többet ne merészelje betenni a lábát az országba”. Vona Gábor szerint, az országnak egyszer és mindenkorra le kell számolnia azokkal a gazdasági tabukkal, melyek ellehetetlenítik a hathatós problémamegoldást. Ilyen tabunak látja a nemzeti protekcionalizmustól áthatott gazdaságpolitika bevezetését, valamint az államadósság eltörlését - külön megjegyezte, hogy „nem érdekli”, hogy a külföld mit fog szólni az égből kapott volt-nincshez.

Az ilyen és ehhez hasonló tabukat Vona szerint igen is fel kell vetni, pártprogramjának egyik központi részét képezi a földtörvénybe való fékek beépítése, ezzel akadályozva meg a külföldi földvásárlásokat. Vona egy magyar tulajdonú, „igazi” nemzeti bank alapítását is hevesen szorgalmazta. Az előrehozott választásokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy az elmúlt héten olyan jelölt neveket hallott, melyekről még „soha nem is hallott”. Ez szerinte annak a jele, hogy a kormánypárt „retteg” az igazi változástól, mert az számára a „számonkérést jelentené”.



Adjon az Isten: Hullaszagot és Dávid Ibolyát a gárdába

Vona, miután kiszellemeskedte magát a Gyurcsány Fegyenccel, az MDF-et is elővette. Szerinte a párt annyira meg van zavarodva, hogy azon sem csodálkozna, ha Dávid Ibolya a jövő héten felvételt kérne a magyargárdába. Természetesen, ő nem engedélyezne neki tagságot, mivel a képviselő asszony „meg van bokrosodva”. A Fidesz sem úszta meg, Vona szerint, az, hogy párt nem képviseltette magát a ma délutáni tüntetésen, egyértelmű jele annak, hogy ők sem tudják, mit akarnak.

Elmondása szerint, a Jobbik az országot járja és lépten-nyomon azt érzi, hogy új szelekre vár a nép. Szerinte, olyan ez, mint ’89-ben, ám ezúttal nem szabad hagyni, hogy a jólöltözött és kiborotvált társaság a nép nélkül egyezzen meg és mentse át a hatalmat a régiből az újba. Fontosnak tartja, hogy a mostani fuvallatok ne a rossz szagoktól, hanem az illatoktól legyenek terhesek – Vagy legalább hullaszagtól!! – kiáltotta mögöttem egy tréfáskedvű tüntető. „A Jobbiknak már nincs mit vesztenie” – folytatta Vona, és bárki is kerekedik ki egy Bokros utáni jelölésből, az „agyára fogunk menni”. Miután jobbik húsz évet kívánt magának, Vona hangos „Adjon az Istennel” vonult - ugyan még nem a „Szebb Jövőbe”, hanem -, a parányi pódium szélére.



Rejtve készülődés

Vonától Bakai Kornél történész vette át a mikrofont, aki rövid beszédében a „cselekvés” és a „rejtve készülődés” fontosságára hívta fel a figyelmet, azt követően, hogy az ország korábbi nehéz helyzeteiről beszélt, amelyek után a magyarságnak mégis mindig sikerült talpra állnia. Az átkötő beszédekben egy kislány a nemzeti büszkeség tantervbe, gazdaságba és a médiába való beépítését sürgette, majd a média ügyben leginkább kompetens Ungvári Zsoltot szólította a színpadra.

Ungvári a ’68-as diáklázadásokról és a ’80-as évek tüntetéseiről beszélt, megjegyezve, hogy akkoriban barátságosabbak voltak a rendőrök. Szerinte Magyarország új rendszerváltást akar, és nem kell csüggedni a tüntetésen jelenlévők szerény létszámát tekintve, a „kereszténységet is 12 ember csinálta”. Azt is mondta, hogy „velünk az Isten, a magyaroké legalábbis”.

Intifáda. Eljött az idő?

A Jobbik európai parlamenti lista vezetője, Morvai Krisztina is szólásra emelkedett: „Eljött az idő”. A beszédének a legelején egy csúzlit mutatott, saját bevallása szerint Iránból hozta, ahol a palesztin delegáltak egyikétől kapta, ezekkel a meleg szavakkal kísérve: „Látod, mi ezzel küzdünk 60 éve Ellenük”. Morvai Krisztina, az olimpiai futókat megszégyenítő lelkesedéssel hozta az intifáda lángját kis hazánkba: „Reszkessen a hazaáruló, eléri a nép haragja” mondta az európai parlamenti jelölt, majd hozzátette, hogy csak azért tudták ’Ők’ „gyarmatnak nézni” a hazát, mert „eddig nem mutattunk elég erőt”.

A miniszterelnök jelöltekkel kapcsolatban, Morvai Krisztina csak „új helytartókról” beszélt, és bárki legyen is az „reszkessen, mert követni fogjuk, figyeljük, félelmet keltünk”. Talán Vona közel-keleti szelekről beszélhetett még a legelején, mert Morvai, némi kebab illattól sem mentesen kifejti: „Palesztint akarnak csinálni belőlünk, a saját hazánkban” – ’Ők’. Morvai a „beijesztésen” és „mozgósításon” keresztül minden „alkotmányos” módszert fel fog használni a helytartójelöltekkel szemben, tette hozzá a felszólalása végén.

A rendezvény csendben ért véget, a pár száz fős tömeg békésen beszélgetve maradt a helyszínen, időközben a gyengén csepergő eső is elállt.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását