2024. május 7. - Gizella

Rettenetes! Molnár Anikót meg akarják gyilkolni!

Összetörjük a csontjaidat, és savval öntünk le, ha megjelenik a szennyműved! – recsegte a telefonba egy eltorzított férfihang.
2009. március 24. kedd 09:29 - HírExtra
A Nagy nő megrettent, azt sejti, hogy erőszakkal akarja valamelyik hajdani barátja eltántorítani leleplező könyvének kiadásától.”

Molnár Anikó pénzt akart, de dolgozni nem. Most a fagyi visszanyalt, ugyanis számára is kiderül – talán megérti –, hogy a pénzért dolgozni kell. Ami könnyen jön, az könnyen mehet.

„A jelek szerint egyre dühösebbek azok a férfiak, akik egykor megfordultak Molnár Anikó ágyában. Van is okuk az idegeskedésre, hiszen a ValóVilág sztárja részletesen beszámol a mögötte álló mozgalmas évekről, még ha nem is írja le seregnyi lovagjának a nevét.”

A seregnyi lovag mondjuk nem a pasikra nézve égő, hanem a csajnak. Szegény M. A.-t szénné égeti a Bors. (A most felháborodott feministáknak pedig kár vöröslő fejjel csapkodni a billentyűzetet, meg e-mailben anyázni, úgyis csak röhögni fogunk rajtuk.)

„Az első férfi, aki kiborult, Kammerer Zoltán volt, ő a Bors hasábjain üzent Anikónak: amennyiben felismerhető lesz a személye, kompromittáló képeket hoz nyilvánosságra vagy könyvet ír egykori barátnőjéről. Anikó akkor csak annyit válaszolt, hogy nem neki kell a könyv miatt kellemetlenül éreznie magát, hanem sokkal inkább exszeretőinek. A havashenrik.hu oldalon már olvashatók a könyv részletei, talán ez bőszítette fel azt a névtelenül telefonáló férfit, aki tegnap jelentkezett Anikónál.”

De miért? Ha valaki keleb, akkor sokan ismerik, s esetleg lefikázzák. Ha M. A. annak idején apácazárdába vonult volna, akkor most nem fenyegetnék halálosan.

„– Összetörjük a csontjaidat és savval öntünk le, ha megjelenik a szennyműved! – szólalt meg egy rekedtes, torz hangú férfi a vonal túlsó végén, majd választ sem várva letette a telefont. Anikót megrémítette a váratlan fenyegetés, nem számított ugyanis arra, hogy ilyen heves reakciókat vált ki a még meg sem jelent könyv.”

Még mindig lehet menni az apácazárdába. Ott kap kosztot-kvártélyt, s nem fogják halálosan fenyegetni. Ott még dolgozhat is, jómunkásemberként.

„– Maga a fenyegetés nem ijesztett volna meg, de attól a szörnyű hangtól még most is borsózik a hátam – mesélte a megrázó élményt Anikó.”

Tehát ha darabokra törik és a végén beszántják egy traktorral valamelyik tanya mellett, akkor attól nem félne. Ha valaki suttog a telefonba, attól igen.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását