2024. május 27. - Hella

A privatizáció ellenőrzött keretek között zajlott

A hazai privatizáció mindvégig szervezetten, ellenőrzött keretek között zajlott - mondta az ÁPV Zrt. és jogelődei tevékenységéről, valamint a teljes privatizációs folyamatról szóló jelentés általános vitájának expozéjában az Országgyűlésben kedden Keller
2009. március 17. kedd 17:55 - HírExtra
A pénzügyi államtitkár úgy fogalmazott, hogy a vagyonkezeléssel kapcsolatban a legfontosabb döntéshozó testület a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács és a végrehajtásért felelős Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Keller László kijelentette, hogy lezárult egy fontos korszak, amelyet elsősorban a privatizációval, az állami tulajdon értékesítésével, a magángazdálkodáson alapuló piacgazdaság létrehozásával lehet jellemezni.

Most a privatizációval szemben a meglévő vagyonnal való gazdálkodás kerül előtérbe - jelentette ki.

A privatizáció elmúlt két évtizedéről szóló jelentés alapján azt mondta, hogy a magyarországi privatizáció alapvetően a parlament felügyeletével ment végbe. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy az első, 1990-től 1995-ig tartó időszakban a parlamenti határozatok minden évben rögzítették a vagyonpolitikai irányelveket. Ezt követően 2007-ig privatizációs törvény szabályozta a folyamatot, majd ezután született meg a jelenleg is hatályos vagyontörvény.

Keller László elmondta, hogy a privatizációs szervezetek 2007 végéig mintegy 2.952 milliárd forint bevételt értek el, ennek 37 százaléka külföldi befektetőktől származott. A privatizáció fő eredményének nevezte a korszerű, magántulajdonon alapuló piacgazdaság létrejöttét.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a privatizációs csúcsbevétel 1995-ben jelentkezett, s abban az évben önmagában 45 milliárd forinttal több pénz folyt be, mint 1990 és 1994 között.

Kitért arra is, hogy a privatizáció során elért bevétel mintegy fele, egészen pontosan 43 százaléka az 1994-1998 közötti években realizálódott, ezt követően a privatizáció üteme 2002-ben gyorsult fel újra. Megjegyezte, hogy 2007-re az állami vagyon értékesítendő része csökkent, így az intézményes privatizáció korszaka lezárult.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását