2024. május 12. - Pongrác

Kocsival hajtott be a korházba

Feltehetőleg egy elvétett manőver okozta azt a furcsa balesetet, amelynek során egy beteg autóval hajtott be a kiskunhalasi kórház ajtaján - közölte vasárnap az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője.
2009. március 8. vasárnap 22:10 - HírExtra
Mihályné Bornemisza Eleonóra elmondta: vasárnap délelőtt egy középkorú soltvadkerti férfi kötözésre érkezett a kiskunhalasi kórházba. Egy elvétett manőver során azonban egy útpadkát átugratva autójával behajtott a gyógyító intézmény egyik fotocellás bejáratán.

Sérülést a sofőr nem okozott és maga, illetve utasa is épp bőrrel úszta meg a történteket. Az ajtó azonban az ütközés következtében megrongálódott.

A férfi ellen a rendőrség nem indított eljárást. A helyszíni vizsgálat alapján ugyanis nem merült fel szándékosság, illetve egyéb szabálysértés gyanúja - tájékoztatott a sajtószóvivő. Az okozott kárt kötelező gépjármű felelősségbiztosításának terhére a tulajdonos megtéríti - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását