2024. május 11. - Ferenc

Gyurcsány közelítené az álláspontokat

Lehetséges és kell is közelíteni a Reformszövetség és a kormány javaslatait - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke pénteken az InfoRádió Aréna című műsorában.
2009. február 28. szombat 08:15 - HírExtra
A Reformszövetség és a kormány elképzeléseinek kétharmada, háromnegyede lényegében megegyezik, a Reformszövetség csak a mértékekben mond többet - válaszolta a kormányfő arra a kérdésre, lesz-e többsége a kormányzati elképzeléseknek a parlamentben, miután az SZDSZ és az MDF is a szövetség javaslatait támogatja.

"Azonos irányba indultunk el, mintha közösen mennénk Siófokra, a Reformszövetség azt mondja, hogy menjünk 170-tel, mi azt mondjuk menjünk 130-cal, aztán vannak olyanok, mondjuk a Fidesz, aki azt mondja, ne menjünk egyáltalán, sőt ne is arra menjünk, hanem inkább Balassagyarmat felé" - fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc közölte, hogy egyetértenek a Reformszövetséggel a nyugdíjkorhatár emelésében, az indexálás, azaz az éves nyugdíjemelés megváltoztatásának fő irányában, de a kormány a gazdasági növekedést is figyelembe venné.

Utalt arra, hogy a szövetség szerint teljesen el kell venni a 13. havi nyugdíjat, míg a kormány azt mondta, hogy nyolcvanezer forintban maximálják és építsék be a juttatásba. "Én ezen a ponton nem szívesen kötnék kompromisszumot, látom, hogy mennyire fontos ez a nyugdíjasoknak" - fűzte hozzá.

A miniszterelnök bonyolultnak látja az állami költségek további megtakarítását. Emlékeztetett rá, hogy 2006-hoz képest ma százezerrel kevesebben dolgoznak a közszférában, 25 százalékkal kevesebben a minisztériumokban.

Hozzáfűzte: ebben a kérdésben meg lehet próbálni, hogy közelebb hozzák egymáshoz a Reformszövetség és a kormány javaslatait.

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ pénteken tartott ülésén azt kérték a pénzügyminisztertől és a pénzügyi felügyelettől, hogy foglalkozzanak a lakáshitelesek problémáival. Hozzátette: két héten belül dolgoznak ki egységes gyakorlatot arra, hogyan kezeljék a pénzintézetek a bedőlő, vagy a nem rendszeresen fizető lakáshitelesek problémáit.

Elmondta, hogy terveik szerint a bankokkal kapcsolatos panaszokat havonta nyilvánosságra hozzák majd.

Gyurcsány Ferenc a bankmentő csomag kapcsán úgy fogalmazott: nyitva tartják az ajtót, és hajlandók tárgyalni annak módosításáról. Közölte, hogy nincsenek napi tárgyalások a bankokkal, amelyek szerinte nem szívesen mondanának le erről a forrásról, "ott tartják a vasat a tűzben", ugyanakkor szeretnének saját maguknak jobb feltételeket. Hozzáfűzte, a kormány erről hajlandó tárgyalni, de ez törvénymódosítással jár.

"Azt nem várhatja el egyetlen bank sem, hogy hoci-nesze, itt a pénz, vidd a pénzt, nekünk semmi dolgunk nincs ezzel, majd szóljál, ha vissza tudod adni" - fogalmazott, megjegyezve, hogy az adófizetők pénzéről van szó.

Az MSZP elnöke úgy vélte, a párt március 21-22-i tisztújító kongresszusán nem lesz nagy mozgás az elnökség összetételében, bár biztosan lesznek személyi változások.
Gyurcsány Ferenc nem mondott konkrét számot arra a kérdésre, hány mandátummal lenne elégedett a júniusi európai parlamenti választáson, csak annyit közölt: jó kampányt kell csinálni, "a szocialisták törjék össze a kezüket lábukat, hogy megmutassák, mit gondolnak, és akkor nyugodtan aludhatnak".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását