2024. május 12. - Pongrác

Óbirodalmi királyné piramisát tárták fel

Óbirodalmi piramist tártak fel egyiptomi régészek Szakkarában - az építmény feltételezések szerint Teti fáraó édesanyjának végső nyughelye lehetett.
2008. november 11. kedd 16:40 - Hírextra
Záhi Havvász, az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője szerint a térségben két éve folynak ásatások, ám a Kairótól 19 kilométerre délre lévő, homokkal betemetett piramist mindössze két hónappal ezelőtt fedezték fel. Ez a 118. piramis, amelyet eddig Egyiptom területén találtak.

Egyiptom "főrégésze" szerint a piramis Szeseset királyné végső nyughelye lehetett. Fia, Teti fáraó, a VI. dinasztia alapítója volt, aki Kr.e. 2323 és 2291 között igazgatta a Nílus-parti ország népét. A VI. az Óbirodalom utolsó dinasztiája, amelynek uralkodása a konfliktusok és a központi hatalom meggyengülésének korszaka volt. A dinasztia utolsó fáraója, II. Pepi halála után következett az első átmeneti kor zavargásokkal teli időszaka, amikor Alsó- és Felső-Egyiptom egysége felbomlott, s éhínség tört ki

Az archeológusok korábban megtalálták a fáraó két feleségének piramisát, ám Szeseset királynő sírját mindeddig nem sikerült meglelni.

"Szeseset az egyetlen királyné, akinek még +hiányzik+ a piramisa. Ezért vagyok annyira biztos abban, hogy ez az övé" - mondta Záhi Havvász, hozzátéve, hogy a lelet gazdagítja majd az Óbirodalommal kapcsolatos ismereteket.

Az ötméteres építmény eredeti magassága elérhette a 14 métert, oldalait fehér mészkő borította, amely a közeli kőfejtőből származott. A régészek két hét alatt tervezik elérni a piramis sírkamráját, ám Záhi Havvász szerint a sírrablók nagy valószínűséggel már régesrég kifosztották.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását