2024. május 7. - Gizella

Pluszpénz a biciklivel munkába járóknak

Az Egyesült Államokban jövőre életbe lép a Bicycle Commuter Act, amelynek értelmében azok a dolgozók, akik kerékpáron mennek a munkahelyükre, a hónap végén plusz 20 dollárt találnak a fizetési borítékukban, és e jutalom után nem is kell adózniuk. Sőt, még
2008. november 10. hétfő 10:17 - Hírextra
George Bush elnök, aki nemet mondott a kiotói egyezményre, úgy adja át helyét utódának, Barack Obamának, hogy környezetvédő intézkedéssel próbál némi népszerűségi tőkét kovácsolni magának, legalábbis a kerekezők körében. "Ez a törvény végre egyenlő mértékkel méri azt, aki kerékpárral közlekedik és azt, aki tömegközlekedési eszközt vesz igénybe" - kommentálta elégedetten a BCA-t Andy Clarke, az amerikai kerékpárosok ligájának elnöke. A 20 dolláros akció, számítások szerint, 10 millió dollárba kerül.

A biciklis munkábajárásról szóló törvény csak egyike azoknak a gazdasági intézkedéseknek, amelyeket a 451 oldalas stabilizációs program előír és amely 700 milliárd dolláros szövetségi tartalékot irányoz elő a jelenlegi válság kezelésére. A szakértők szerint a BCA azokhoz a marginális, általában szociális jellegű lépésekhez tartozik, amelyeket a kormányok beépítenek egy kevéssé népszerű törvénycsomagba a negatív hatások enyhítésére.

A törvény hathónapos próba és információs kampány után nyáron lép érvénybe. Azok is kapják majd a 20 dollárt, akik bizonyítani tudják, hogy rendszeresen kerékpároznak vagy az összeget új kerékpár, illetve kerékpározással kapcsolatos más tárgyak vásárlására fordítják. A megkérdezett kerékpárosok győzelemnek tartják a BCA megszületését, annak ellenére, hogy - mint mondják - nem fognak tőle meggazdagodni. Ugyanakkor elismerik, hogy válságos időkben takarékoskodni kell és ez az intézkedés erre ösztönöz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását