2024. május 12. - Pongrác

Véget ért a Tudomány Napja

Jövőre Debrecenben tartják a tudomány ünnepének központi rendezvényeit. Ez elismerése annak a jelentős tudományos munkának, ami a Debreceni Egyetemen és az MTA debreceni Atommagkutató Intézetében folyik, s amit "az országban is látnak" - jelentette be Pál
2008. november 7. péntek 19:22 - Hírextra
A magyar tudomány ünnepének a Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában megtartott záróünnepségén az MTA elnöke rámutatott: a tudomány nagyszerű eredményeit önmagukban is ünnepelhetjük, most mégis elsősorban az alkotómunkát ünnepeljük. Azzal a céllal elsősorban, hogy a fiataloknak közelebb hozzuk a tudományos pályát, hogy bemutassuk, az itt végzett munka, szolgálat jelent örömöt, elismerést és remélhetőleg egyre inkább jelent majd vonzó és biztos megélhetést.

Pálinkás József reményét fejezte ki, hogy Magyarországon is lesznek olyan városok, amelyeket kutatási, felsőoktatási intézményeiről ismer meg a világ, s "erre Debrecen méltán aspirál". Elismeréssel szólt a tudomány és Debrecen kapcsolatáról, s kijelentette: kevés olyan város van, mint Debrecen, amely egy 2 milliárdos beruházást átenged egyetemi fejlesztésnek.

Kósa Lajos, a cívis város polgármestere utóbbi kapcsán elmondta: a Pólus Program keretében úgy döntöttek, hogy a Nagyerdő rekonstrukciója helyett a képzést segítő tudományos élményparkot alakítanak ki 2 milliárdos beruházással a botanikus kertben. Debrecen jelentősége ugyanis 500 éve az oktatásból fakad, s a magyar emberek minősége, teljesítménye az igazi tartalékunk.

Hangoztatta: a magyar tudományos életben az egyik legnagyobb vállalás, amit Debrecen csinál: egy hatmilliárd forint értékű területet tart fenn a város - s a mai pénzszűkében sem értékesít -, hogy sikeres pályázat esetén ott valósulhasson meg az Európai Neutronkutató Központ. "Olyan vállalkozás kezdetén vagyunk, amely ha összejön, nem csak Debrecen, hanem az egész magyar tudomány lesz nagyságrendekkel több" - tette hozzá.

Fésüs László akadémikus, a Debreceni Egyetem rektora elmondta: az egyetemen csaknem 34 ezer diák tanul, köztük kétezer külföldi angol nyelvű képzésben. Az 1500 oktató és kutató közül 1000 tudományos fokozattal rendelkezik, 26 akadémikus van a városban, s 22 doktori iskolában nevelik a következő tudós generációt. Kiemelte az innováció, a technológiai transzfer fontosságát, amivel a tudomány a mindennapi gyakorlati élethez, az üzleti világ igényeihez járul hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a természettudományos képzésben radikális változtatásokra van szükség. Megemlítette, hogy az idén az e területen meghirdetett hallgatói helyek egynegyedét nem sikerült országosan betölteni. A helyzet megváltoztatása érdekében a napokban radikális változtatási javaslatot terjeszt elő a Debreceni Egyetem a Magyar Rektori Konferencián - jelentette be Fésüs László.A debreceni záróünnepségen Csépe Valéria, az MTA főtitkárhelyettese A világ a fejünkben címmel tartott előadást, majd átadták a DAB idei tudomány-napi díjait.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását